Bence, Kata és Zsombor

Hótengerben

2012-02-04T18:38:00.000+01:00

Ihlet híján

2012-02-01T13:51:00.000+01:00

Az elmúlt napokban valahogy nem áll rá a kezem az írásra. Az időm is szűkös, mindig rohanunk valamerre, ha pedig nem, akkor otthon van tennivaló. Pedig volna mit megosztani, sok gondolat kikívánkozik belőlem, csak nehéz rászánni magam az írásra.

Ott van mindjárt a félévi bizonyítvány. Mindkét iskolásom eredményével maximálisan elégedett vagyok, bár Bence nem lett kitűnő, a magatartása és a két kézügyességet igénylő készségtárgyból négyest kapott, de ez nem számít, soha nem lesz festőművész. Katáról a tanítói szuperlatívuszokban beszélnek, amitől dagad a mellem, mindenből a legjobb minősítést kapta, sőt volt, ahol már a megadott szempontoknál is jobbat kellett volna adniuk, de ilyet nem tartalmazott a szöveges értékelés. Versenyekre küldik, külön feladatokkal terhelik, amit ő szívesen csinál. Számomra a legmegdöbbentőbb a két gyerek közötti hatalmas kontraszt, konkrétan az iskolához, tanuláshoz való viszonyukat és hozzáállásukat illetően. Míg Katussal élmény otthon "dolgozni", Bencével gyakran meccselünk ez ügyben.

Aztán írhatnék apukámról, bár erről nem fogok részletekbe bocsátkozni. Nincs jól, most már nem csupán fizikálisan, de lelkileg sem. :( Amit meg is értek, csak rossz ezzel a tehetetlenség-érzéssel élni.

Sok fejtörést okoz mostanság az elsőszülöttem, aki egyre inkább közeledik a kamaszkorhoz, és néha nem tudja, kivel hányadán áll. Nincs minden veszve, én bizakodóan tekintek a jövőbe, bár tudom, hogy az igazi kamaszkor még odébb van és addig még sok víz lefolyik a Dunán,azért jólesik, hogy esténként a bizalmába fogad, megvannak a meghitt beszélgetések, amikben rövid ideje annyi változás állott be, hogy ezek négyszemköztire korlátozódnak, az ő kifejezett kérésére és az apja bánatára.

Vagy Katus kapcsán mesélhetnék arról, hogy továbbra is dúl a nagy szerelem, meg hogy az edzője benevezte országos versenyekre, most erre edz keményen, a tervek szerint az első március végén lesz Pesten. Vele sem unatkozunk.

De beszámolhatok a kudarcomról is, Zsombit érintően, mert megrekedtünk ott, hogy napközben nem kell neki a cumi, de alváshoz továbbra is igényli. És nem léptünk előrébb semennyit sem, mint ahogy továbbra sem lelkes óvodalátogató. :)

Szóval mindig történik valami, csak valahogy az írás nem megy.

Az újabb áldozat

2012-01-21T13:24:00.000+01:00

Tudom, rémesen unalmas vagyok, én is rettenetesen unom már ezt a nyavalyát. Csütörtök estére Zsomboron is egyértelműen megmutatkoztak a lepkés tünetek, és bár a legutóbbi posztban Kata kinézetét tartottam a legborzasztóbbnak, Zsomboré ezt is überelte, egybefüggő vörös a két karja, de testszerte tele van kiütésekkel.

Doktornénik viccesen azzal nyugtatott, hogy tulajdonképpen miért kell annak örülni, hogy ezt a kórságot kapták el, végülis igaza van, a kiütésektől eltekintve egyik sem volt rossz általános állapotban. Zsombi miatt megnyertem a következő itthon töltött hetet, még jó, hogy a főnököm elnéző...

Ami viszont rossz hír, hogy Katus állapota annyira nem akar javulni, hogy őt még mindig nem ereszti iskolába, talán egy szerdai kezdésben reménykedhetünk.

Pillangókisasszony

2012-01-18T08:23:00.002+01:00

És igen, talált, már aki a fenti frappáns cím alapján arra gondolt, hogy egyszem leánygyermekünk ugyancsak belesett a kórságba.

Hétfőn Bence már ment iskolába, Katát pedig vöröslő arccal hoztam haza. Mivel kedd reggelre sem múlt, sőt, még egyértelműbbé vált, hogy ez is az a nyavalya, egy villámlátogatás erejéig - elvégre mégis iskolás a leányzó - elugrottunk a háziorvoshoz, aki minimum erre a hétre kivonta őt a forgalomból.

Eddig az érintettek közül messze ő néz ki a legbrutálisabban, mindkét orcáját szinte teljesen befedik a kiütések és nála már megjelentek a mellkasi részen is. Ezt meghaladóan viszont jól van, egyéb kísérő tünetek szerencsére nem boldogítják, így kiélvezi az itthonlétet.

ÉS csak pár mondat arra vonatkozóan, miért marad itthon. Beszéltem több orvossal, utánaolvastam a neten és erősen megoszlanak a vélemények: egyes szakemberek szerint a kiütések megjelenését követően már nem fertőző a betegség, míg mások szerint (és Annannéni is ide tartozik) utána is, még ha kisebb mértékben is. Plusz ezen túlmenően, és számomra ez a leglényegesebb, mivel a vírus győzedelmeskedett a gyerek felett, némiképp az immnunrendszere is le van gatyásodva, ezért a fenének hiányzik, hogy ilyen állapotban a közösségbe beküldve egyéb finomságokat gyűjtsön be. Szóval ezért nem megy, ennyi itthonlét belefér.

Update: így néz ki ma, csütörtök reggel, 3 nappal a kezdet után.

Ha a gyerek ráébred- fokozatokban

2012-01-12T14:14:00.003+01:00

Kedd reggel, fogmosás, Bence szobájában sötét,ajtaja becsukva, erre Zsombi:
-Anya, Bence hol van?
-Alszik még.
-Ilyen sokáig?
-Tudod, beteg lett, nem mehet iskolába.
-És ki majad vele itthon?
Ekkor gyorsan a fogmosásba temetkeztem, a választ meg elblicceltem.

Szerda reggel, újfent a készülődés kb.azonos fázisában, nagy átéléssel két kezét a hasára szorítva és előregörnyedve.
-Anya, nem akajok oviba menni, fáj a pocakom.

Ugyanaznap, csak már este, fürdés után, kivörösödött arccal (minden bizonnyal a melegtől)és zokogva:
-Nem megyek holnap oviba, nekem is pijos az arcom.

Ma reggel: megszólalni már nem bírt, csak torkaszakadtából ordított. :))

Távirati stílusban

2012-01-12T07:44:00.000+01:00

Bence alakul, közérzete rendben, láza nincs, arcpír múlóban.

Hétfőn estén enyhe kéz-és fejfájdalom kíséretében én is pirospozsgásodtam, rajtam 24 óra alatt átvonult.

Anyukám 5 napja iszonyú ízületi fájdalommal küzd, mindene fájt, lábra alig bírt állni, tegnapra kivörösödött.

Péter ma reggel 37,6-os hővel ébredt, tegnap fájt a csuklója, de egyébként nincs fájdalma, kiütése sem, majd látjuk.

Zsombor hiperhisztis, de lehet, hogy csak alapból. :))

Ma is tanultam valami újat

2012-01-09T16:53:00.003+01:00

Mostanra összeállt a kép és az elmúlt napok minden szokatlan jelensége, történése a helyére került. És bár nem vagyok mai csirke, ráadásul - hipochonder lévén - elég jól kikupáltam magam az orvostudományok terén is (bár a nevem előtti dr. még mindig nem AZ a doktor), újdonság volt a mai diagnózis.

Pontosabban szólva annyira nem újdonság, mert már olvastam róla, épp a minap. Biztos elirigyeltem a kedves barátném (ugye írhatlak annak??) háza tájékán hódító nyavalyát, (és ezúton is üzenem neki, hogy a találka a héten sem fog összejönni, sőt, ha hinni lehet a dokinéni prognózisában, az elkövetkező 1-2 héten sem), ugyanis csatlakoztunk a pillangósok táborához.

Ott kezdeném, hogy tegnap reggel, miután a gyönyörűségesen hulló hóesésre ébredtünk, majd látván, hogy az rögvest olvad is, kihasználva a még egységes hóréteget, fél 10 tájékán jól beöltöztünk és egy szánkóval és egy csúszkával felszerelkezve megtámadtuk az egyik közeli dombocskát. Bő 2 órán keresztül szánkóztunk, hógolyóztunk, építettünk korcs hóembereket, remek móka volt. Majd hazajöttünk és a kellemes klímájú házban fogadtuk a barátainkat, két leánygyermekkel és Bence egyik haverját. (Ezúton is elnézést tőlük, ha beköptük őket.)

A gyerkőcök szuperül elvoltak, így, hogy Bencének is akadt pajtása, nem volt vita és nyávogás, édesek voltak. Én egész délután csöpögtem,, amikor Bencére néztem, hogy az amúgy elég sápatag fiam milyen szépséges azzal a két hatalmas piros folttal az arcán, ami nagyjából a friss és hideg levegőn való tartózkodás óta díszítette a fizimiskáját. Bár estefelé már csodálkozásomnak is hangot adtam, hogy mennyire kicsípte az arcát a hideg és furcsállottam, hogy ilyen sokáig ennyire látványos, de átléptem rajta.

Este Bence nyomott volt, fájlalta a lábait, megmérette a lázát (de nem volt), pityogott, hogy nem szeretne iskolába menni és ami igen különös volt, fél 9-kor, egy pillanat alatt elaludt. Reggel továbbra is kókadtnak tűnt, fejfájásra is panaszkodott és a rejtélyes vörös foltok csak úgy rikítottak az arcán. De ekkor is csak a masszív iskolaundorra tippeltem. Azt már komolyan nem értettem, hogyan lehet még mindig ilyen piros az orcája az előző napi havas mulatság után, illetve egyre inkább úgy éreztem, valami lappang benne, de csak délelőtt a munkahelyemen, amikor a neten garázdálkodtam, döbbentem rá, hogy a tünetegyüttes esetleg orvosért kiálthat.

Nosza, fel is szedtem az elsőszülöttet délben, majd megjelentünk a délutáni rendelésen, ahol Annanéni szinte azonnal rávágta a lepkés diagnózist. Elmondása szerint járvány van, közel egy évtizede nem volt ilyen, de most újra hódít ez a fertőző betegség. Bár Bence közérzete némileg jobb, kiütései máshol még nincsenek (majd lesznek), azért még lázra is lehet számítani. De ami a legbiztatóbb, hogy szerinte mindannyiunkon végig fog menni.

Stréber anyukának persze nagy gondot okozott, hogy mi lesz az e hétre ígért tengernyi félévet záró dolgozattal, miután 7-10 napos itthonlétre ítéltetett a gyerek (a legnagyobb örömére), de ez megoldódott, magyarból ma szegény kótyagos kisfiam megírta az utolsót, holnap lesz a matek és a környezet, de azt mondta a tanító néni, hogy mivel egyértelmű nála a történet, azok nélkül is le tudja zárni őt, ezért ne vigyem be.

És már csak az a kérdés, vajon ez magyarázza a megint óriásira nőtt nyirokcsomókat?? Merem remélni...

Vissza a hétköznapokba

2012-01-06T08:40:00.000+01:00

Az ünnepek után e héttől újra visszazökkentünk a hétköznapokba. Számomra a január az év legutálatosabb hónapja, általában tiszta spleen-es vagyok ebben az időszakban, hiszen elmúlt a várakozás izgalma és boldogsága, elteltek az ünnepek és az ablakon kitekintve sem lehet túl sok biztatót látni, minden szürke, nyálkás, messze van a tavasznak még az ígérete is.

No, de nem akarok tovább filozofálni, ráadásul most valahogy nem is kerültem mély letargiába, de ezt gyorsan le is kopogom. Miután kipihentük a szilveszteri mókát, kedden reggel mindenki ment a maga útjára. Azonban nem mindenkinek volt egyenes az útja, ilyen-olyan okokból.

Zsomborunknak sok volt a közel 2 hetes kiesés, ezért sokk érte, amikor újra a csoportszoba előtt álltunk és tuszkoltuk (volna) be a társaihoz. Nem is ment önszántából, csak kézből kézbe, amit még szerdán is megismételtünk, de utána már ügyeskedett. Egészen a következő hétfőig ki is fog tartani a határozottsága, amikor is a 2 napos itthonlét után minden elölről fog kezdődni. :))

Katus különösen rákészült a keddre és ennek nem csak az volt az oka, hogy imádottjával újra egy padban töltheti a nap nagy részét, hanem azért is, mert kora reggel, még iskola előtt várt rá egy komoly megmérettetés, egy vérvétel formájában. Ennek közvetlen előzménye a hétfői jelenésünk a háziorvosnál, aki az általam felvázoltak (bő 1 hónapja rendszeresen fájlalja a hasát, nem eszik túl sokat), valamint a mérlegelés után (csizmástól, mindenestől kevesebb a tömege, mint nyáron - ruha nélkül - volt) előírt egy széklet-és vizelet vizsgálatot, továbbá egy teljes vérképet. Végül fegyelmezte magát és csak bőgött, de a pankráció elmaradt. Az utóbbi két eredmény meg is érkezett már és megnyugtató. Az már kevésbé, hogy a rejtélyes hasfájás, ami a szünet alatt elmaradozott, most újra jelentkezett, szóval a gyanúm csak erősödik, hogy ennek hátterében nem fizikális ok állhat. Mindenesetre az előírt kúrát végig csináljuk, a diétát megtartjuk és majd néhány hét múlva talán okosabbak leszünk.

Ha már ott voltunk, Bencét és szemrevételezte a doktornő, szegény gyerek napok óta úgy vakarózik, mint egy rühes, de neki "csak" az ekcémája rosszabbodott. (És már megint brutál nagy nyirokcsomói vannak, áááááá!!)

Az első 2 nap tapasztalata az, hogy az iskolás részleg nem fog unatkozni január második feléig, már szerdán mentek a számonkérések és gyakorlatilag minden napra jut legalább egy felmérő, hiszen nyakunkon a félév...

Buli volt

2012-01-01T19:19:00.001+01:00

Ami nagyon jól sikeredett, a társaság két legifjabb tagja, Bálint (4 és fél) és Dodó negyed 1-ig bírták, míg a 7-14 év közötti további 4 kiskorú hajnali 3 után került vízszintbe, holott Péter negyed 3-kor, amikor felmentek (én bealudtam Zsombi altatása közben), már ágyba parancsolta őket.

Az ébredési időből adódóan a mai napunk nagy csúszásban volt, ráadásul egy szolid, beszélgetős pótszilvesztert is tartottunk. :)

Boldogat!

2011-12-31T14:55:00.002+01:00

ÉS jó bulizást kívánunk mindenkinek, már mi is készülődünk! :))

Karácsonyunk

2011-12-31T14:12:00.001+01:00

Túl vagyunk rajta. Bár ez nem jó kifejezés, mert olyan érzést kelthet az olvasóban, hogy alig vártuk már, hogy vége legyen, holott erről szó sincs. Sőt, az elmúlt évekre visszatekintve elégedettség tölt el, ha az ünnepi napok újra eszembe jutnak. A mögöttünk lévő esztendőkben ugyanis a kapkodásról, stresszről, illetve a komoly betegségekről, műtétekről (is) szólt ez a számomra fontos ünnep, azonban ebben az évben ezen tényezők többsége kimaradt az életünkből. Sajnos nem mind, mert persze betegség nélkül nem tudtuk megúszni, viszont volt nyugalom, finom ételek és italok, amik anélkül készültek (és arattak sikert), hogy beleőrültem és őszültem volna az elkészítésükbe, voltak késő estébe nyúló játékok, leginkább az új szerzeményekkel, és ágyba bújós olvasások, szintén az új könyvekkel.

A nyugodt készülődés jegyében 24-én délben letettem a ~~lantot~~ fakanalat, felöltöttük az ünnepi ruházatot és elmentünk a családi áhítatra, ahol a két nagyobb gyerkőc kicsit izgatottan, de gyönyörűen elszavalta a rájuk bízott két versikét. Majd mire hazaértünk, a fák alatt várták őket az ajándékok és a vendégek (ők nem a fa alatt), ezzel kezdetét vette a bontogatás, sikítozás, meg persze az ünnepi vacsora.

Péter már délelőtt gyanakodott, én a templomban lettem biztos abban, hogy a kicsi beteg lesz, elaludt ugyanis a kezemben. Estére már hőemelkedése volt, éjjel láza, ezért karácsony első napját az ügyeleten kezdtük: na,ki mit tippel? Igen, persze hogy mandulagyulladása volt. Makacs volt a nyavalya, csak szerdára lett lázmentes, a hangulatáról meg inkább ne is beszéljünk, véleményem szerint a mamáéknak megváltás volt a pénteki nap, amikor visszautaztunk.

Merthogy 26-án felkerekedtünk, az eredeti tervek szerint és elvonatoztunk a mamáékhoz. Bár dilemmáztunk kicsit, maradjunk-e, de végül a doki sem tiltotta meg, meg hát mindenki menni akart, csupán a tervezett programokat variáltuk meg. Volt egy teljes napos őrjöngés az unokatesókkal, a budai rész majdnem teljes bejárása különféle közlekedési eszközökkel, majd amikor már nem volt láza Dodónak, fél napot a Csodák Palotájában töltöttünk.

Jó volt, szép volt, bár Zsombi egész heti hangulatát hűen tükrözi az utolsó felvétel.:))

Szeretettel

2011-12-23T14:54:00.001+01:00

Azzal a két verssel szeretnék minden kedves rokonomnak, ismerősömnek és olvasómnak áldott, békés ünnepeket kívánni, amit a két nagyobb gyermekem holnap fog szavalni az ünnepi istentiszteleten.

Boros Gergely: Egy kisfiú gondolataiból

Csillagfényes, téli estén
Betlehem mezején,
nagy örömmel lettem volna
egy kis bojtárlegény.

El nem nyomott volna álom
égi csodát várva,
láttam volna: angyaloknak
hogy lebben a szárnya.

Azért, mert ez nem így történt,
nincsen búsongásom,
az Úr Jézust, Megváltómat,
tudom, megtalálom.

***

Boros Gergely: Karácsonyi harangok

Hívogatják a harangok
templomba a népet,
nagy lesz ott ma a forgalom -
hangzik ima, ének.

Bárcsak mindennap így lenne,
nemcsak ilyen ritkán
gondolkozna a Föld népe
karácsony szent titkán.

Szívemnek is megkondult már
kicsiny kis harangja.
Áldott ünnep lesz ezután
éltem minden napja.

A mi fánk

2011-12-22T15:48:00.000+01:00

Különféle internetes források elolvasása után rá kellett döbbennem, hogy a mi fenyőfáink egyátalán nem tartoznak a trendi kategóriába.

Egyfelől még mindig az élő fát preferálom, bár az elmúlt órában, amikor sikertelenül próbáltam belepréselni a talpba a fát, közelebb kerültem a műfenyő gondolatához. Azzal nem kellene bajlódni, nem lennék kötve Péterhez, most viszont őt várják a gyerekek, mint a messiást, hogy végre valahára belefaragja a tartóba a fácskát. (Nem bírnak magukkal, bár az eredeti tervek szerint csak holnap díszítenénk, ha valami csoda folytán Apa időben hazaér és még kedve is lesz hozzá, semmi nem menti meg ettől a tevékenységtől.)

Másfelől abból a szempontból sem trendi, hogy nincs benne lila :), sőt, még csak azt sem lehet rá mondani, hogy egységes képet mutatna. ÉN nem váltogatom évről évre a színvariációkat, hanem a meglévő készletből gazdálkodom, ami viszont folyamatosan gyarapodik a gyerekek által saját kezűleg készített, mind anyagában, mind stílusában rendkívül változatos képet mutató díszekkel. Vagyis tulajdonképpen elég szedettvedettnek néz ki, de a miénk,mi így szeretjük.

Idén annyit sikerült hatni a gyerkőcökre, hogy az sk. díszeken kívül csak kék és piros színekben utazunk, persze, ha szegényes lesz így a fa, még a zöld díszek is felkerülnek rá.:)

Célegyenesben

2011-12-19T18:43:00.000+01:00

Pár nap választ el minket a karácsonytól, talán ez az év legfontosabb és legszebb időszaka a számomra.

Bár az ünnep előtti utolsó héten sem fogunk unatkozni, nem várt programok is bejöttek a képbe, mégis viszonylagos nyugalommal nézek az előttem álló napokra, részben annak köszönhetően, hogy idén már nem dolgozom, legalábbis a munkahelyemen. Múlt pénteken megejtettem az óriásbevásárlást, miután a menü véglegesen formát öltött. Ebben az évben két napnak is mi leszünk a vendéglátói, ez kicsit több gondolkodást igényelt, mind a menüt, mind az előkészületeket illetően, de talán sikerült úgy szervezni, hogy különösebb idegbaj nélkül megvalósítsuk, amit kigondoltam.

Ami a sütés-részét illeti, az aprósütemények már készen vannak, és ma a mézes is kisült. Ebből rögtön óriásadagot kellett prezentálnom, mivel Katus kívánsága az volt, hogy szeretné megkínálni az osztálytárait és a tanítóit belőle, ezért készült valamennyi az 1. b osztály részére is.

Két mézeskalács pedig külön a kis szerelem részére készült, speciális díszítéssel. :))

Advent 4.

2011-12-18T18:53:00.003+01:00

PS: Ha valaki nem volna biztos a mai ebédünk első fogásában, Bence szájának tanulmányozása után ez az érzése elmúlhat. :))

Az első fellépés

2011-12-17T19:06:00.001+01:00

Kata 3 év tornázás után sportágat váltott. Szeptember óta fitneszre jár, vannak ugyan kisebb völgyek a lelkesedés tekintetében, de érzésem szerint ez inkább az aktuális iskolai nap okozta megterheléstől függ.

Egy teljesen új csapat felépítésén fáradozik az edző, melyben ő és a kis barátnője a legidősebbek. ÉS az előéletüknek köszönhetően "természetesen" jóval ügyesebbek is a nagycsoportos ovisoknál, így egyelőre az utóbbiak tempójához igazodnak az órák. Ennek ellenére rengeteget fejlődött, itthon állandóan edz, ami gyakorlatilag annyit tesz, hogy a tanult új elemekkel színesíti az estéket. Legtöbbször csak tátom a szám, miket tud, milyen hajlékony és bár az erőnléte kezdetben hagyott maga után kívánnivalót, sokat erősödött.

Tegnap este került sor az évzáró gálára, amire egy rövid számmal ők is készültek. A rendezvény szervezéséről csak negatívumokat tudnék írni, ezért inkább nem teszem, a kislányok viszont ügyesek és szépek voltak. :)

Modern kori Rómeók és Júliák

2011-12-15T08:09:00.001+01:00

A minap engedélyeztem Bencének, hogy létrehozzon egy saját fészbúk fiókot. Eddig le volt maradva a korral, azt sem tudta, mi fán terem, de a többi osztálytársától kapott információk alapján úgy döntött, olyan neki is kell és segítséget kért a kialakításhoz. Meghánytuk-vetettük a dolgot, arra jutottunk, hogy talán tudja normális módon és mértékben használni, ezért rábólintottunk.

No, azóta a gyermek, a számítógép előtt tölthető, általunk megszabott időben párhuzamosan cseveg azokkal az osztálytársaival, akiktől alig vált el a suliban. Egyidejűleg többel beszél, mindegyik tájékoztatja a másikat arról, hogy kikkel diskurál még, de egyelőre nyugodt vagyok, mert az sem zavarja, ha megnézem, mit ír, és elég ártalmatlannak tűnnek ezek a párbeszédek.

Az egyik beszélgetőtárs a kis szerelme. Bence az egyik vele való beszélgetés alkalmával tőlem kérdezte meg, hogyan kell szívecske szmájlit írni és bár a tudatlan anyján kifogott ez a kérés, "a gyerekért mindent" felkiáltással cirka 2 perc alatt már ki is derítette (milyen jó, ha az embernek kiskamasz húga van)és onnantól bőszen küldözgette ezt a hangulatjelet a face to face egyébként igen mulya és gátlásos ijfú.

Tegnap este Bence lelkesen elmesélte, hogy az engedélyezett fél órás csetelés alatt - miután a kislány szintén küldött neki szíveket - nagy bátran rákérdezett arra, hogy ugyan kibe is szerelmes, mire a lánykától azt a talányos, ugyanakkor Bence számára nagyon is egyértelmű választ kapta, hogy "szerinted?"

Hát igen, a modern gyerekek körében már csak ekként megy az udvarlás. Azért remélem, a hagyományos módok sem lesznek idegenek és ismeretlenek a fiaim számára, tudom, ez csak rajtunk múlik. :))

Valamikor út közben elrontottam...

2011-12-12T17:55:00.000+01:00

Amiről most írni fogok, még valamikor az elmúlt héten történt, azóta volt alkalmam kicsit lenyugodni, higgadtan törni a fejemet,de tény, hogy nem múlt el nap anélkül, hogy ne tépelődtem volna, vajon végérvényes hibát követtem/követek el avagy van még lehetőségem helyrehozni és nem okozok maradandó károkat a gyerekeim lelkivilágában, hosszabb távon életminőségében.

Már többször felmerült itt is a hülye maximalizmusom és perfekcionizmusom, aminek a levét még most is iszom, dehát olyan nehéz kibújni az embernek a saját bőréből. És bár annyiszor megfogadtam, hogy nem tolok ki a gyerekeimmel, nem lesznek túlzott elvárásaim, elvégre nem kell kitűnő bizonyítvány, és az elmúlt 2 évben, amióta Bence megkezdte az iskolát, magamhoz képest visszafogottabbá váltam, úgy tűnik, nem maradt nyom nélkül Katusnál, amit a bátyja első 2 iskolai évében tapasztalhatott, hallhatott tőlem.

Történt ugyanis, hogy valamikor szerda magasságában visszakapták a már napok óta beszedett ellenőrző füzetet. Eddig gyakorlatilag nem volt adminisztrálva a felmérések eredménye, most írták be visszamenőleg az özönnyi pontot, csillagot, százalékot. Szendvicslánykám, alighogy meglátott, keserves zokogásban tört ki, alig tudtam belőle kiszedni, hogy azért sír, mert látott egy piros pontot a tájékoztatójában. Őszintén mondom, percekig halvány fogalmam sem volt, EZÉRT minek sír, faggattam, hol látta, melyik oldalon, mire kapta, mantráztam neki, hogy dehát a piros pont az nagyon szép, annak én nagyon örülök, de annyira belelovalta magát és annyira nem értettem meg a problémáját, hogy menet közben, egy kerékpárral, 3 gyerekkel, 2 teli iskolatáskával, egy tesicuccal és egy bevásárlótatyóval a hónom alatt kipakoltam az ellenőrzőjét, a tragédia kiváltó okának felderítése végett.

Nos, ekkor értettem meg, és vágott mellbe nagyon Kata viselkedése: a főbb tárgyakat (magyar, matek, környezet) százalékosan, míg a készségtárgyakat pontokkal, csillagokkal minősítették. Beírtak egy nagy csomó rajz és technika "jegyet" és utóbbi tárgyból a csillagok közé keveredett egy piros pont. Mert a nyírás című történetre "csak" piros pontot kapott. ÉS ez a tény borította ki annyira Katát, hogy a sírástól percekig szólni sem tudott. Igazából azt a mai napig nem tudom, mert nem mertem megkérdezni tőle (igen, gyarló ember vagyok, nem akartam még jobban elkeseredni), hogy mi okozta a nagyobb lelki tusát neki, tőlem félt, hogy mit fogok szólni hozzá vagy saját maga sem volt elégedett, mert többet várt magától, de tulajdonképpen mindegy is, bármelyik verzió is az igazság, abban az én felelősségem igen nagy.

Abban a pillanatban csak annyit tudtam csinálni, hogy agyba-főbe dícsértem a többi "osztályzat"miatt,kifejtettem, hogy a készségtárgyak értékelése egyébként is nagy baromság (természetesen nem ezekkel a szavakkal) és kihangsúlyoztam, mennyire büszke vagyok rá.

Bár mire hazaértünk, már túltette magát az elkeseredésén, azóta nem is beszéltünk a történtekről, egyértelmű, hogy csak a szőnyeg alá sepertük a problémát, mert bármikor robbanhat a bomba újból. Én sokat gondolkodom azon, miképpen tudnék változtatni, remélem, még nem késtem el vele, mert nem szeretném, ha ebből a cserfes csajsziból egy szorongó és a tökéletességre törekvése miatt lelkibeteg emberke válnék. Az biztos, hogy az iskolai teljesítménnyel, tanulással kapcsolatosan gondosan megválogatom a szavaimat, mind Bencénél (aki alaptermészete miatt amúgy is sokkal hátrányosabb helyzetben van, mint Katus), mint pedig Katánál, csak hát ebben a teljesítményorientált világban annyira nehéz eltekinteni a jegyek fontosságától, na meg persze 35 évesen megváltozni sem könnyű. De remélem, nem lehetetlen...

Az ominózus piros pont

És ami a lényeg lenne...

Elmúlt napjaink

2011-12-07T10:57:00.000+01:00

Zajlanak, kisebb-nagyobb fennakadásokkal.

Sajnos Zsombi az utóbbi 3 hétben letért az eddigi útról és bár tényleg csak azt írhatom, hogy várakozáson felül "teljesített" szeptember óta, a múlt hónap közepén megbetegedett és azóta - kemény 3 óvodai napot leszámítva - gyakorlatilag itthon volt. Mindkét alkalommal torok-és mandulagyulladás volt a diagnózis, folytatva ezzel a tavalyi szezonban megkezdett sorozatot, feltételezhetően igazából meg sem gyógyult az első antibiotikumos kúra után. E hét hétfőjén mehetett ismét közösségbe, most úgy tűnik, gyógyult, mindenesetre újból Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett a mandulaműtét...

Megnehezítette az én feladatomat az, hogy magam is gyengélkedtem, nem is kevéssé, a múlt héten leginkább vízszintben lett volna elviselhető az élet, de erre ugye nem sok esélyem volt, egy örökmozgó és a saját rossz közérzete miatt még hisztisebbé vált háromésféléves mellett. Az állapotom továbbra sem tökéletes, de kicsire már nem adunk...

A hétvége nagy eseménye volt (már akinek)az obligát év végi disznóvágás, amiből a gyerekfelügyelet és a betegségek apropóján nagyjából sikerült kimaradnom. Sok szót nem érdemel, túl vagyunk rajta, valóságos kolbásztenger lóg a füstölőben.

Az iskolás részleg rendben van,ügyesek és továbbra is szerelmesek.:))

Mindeközben próbálunk ráhangolódni az ünnepekre. Külön bejáratú lehetőségem erre a péntek esti programom, a fantasztikus helyi lelkész és néhány hasonszőrű felnőtt társaságában. Közösen is készülődünk, megsütöttük a első kekszeket (csokis-zabpelyhes és vörösáfonyás-zabpelyhes - a nagy részük a mikuláscsomagokba került), közösen feldíszítettük a házat, esténként karácsonyi illatot árasztó mécses és meleg tea társaságában, ágyban beszélgetünk és olvasgatunk. Befejeztük a Diótörőt és izgatottan várjuk, hogy a hétvégén milyen élményeket szerzünk majd, ha színházban is megnézzük. Szorgalmasan gyakoroljuk a két kis verset is, amit Bence és Kata 24-én az ünnepi istentiszteleten fog előadni.

A ráhangolódás jegyében vasárnap délután játszóházban voltunk és mindenfélét alkottunk. Varrtunk, angyalkát készítettünk, gyertyát mártottunk. Ez utóbbi számomra különösen nagy élmény volt, még soha nem láttam ilyet, az tuti, hogy őrült nagy türelmet kíván, mire látható eredménye lesz, főleg, hogy csomó gyerkőc csinálta, így szépen körbe-körbe kellett menni mártogatni, nem számoltam, de vagy ötvenszer biztos megfordultak. Az eredmény viszont 3 csodaszép csavart gyertya lett. Na szóval, jól éreztük magunkat, az meg külön öröm volt, hogy Péter szülei is velünk voltak.

A jövő nagy reménysége

2011-12-02T21:33:00.000+01:00

Kinek mi a dolga..

2011-12-02T09:43:00.000+01:00

Sütök ezerrel, a hétvégi nagy disznótorozásra vállaltam (ezt szívesen, bár egészségügyileg ezt is nehéz kivitelezni jelenleg, de még mindig inkább ez,mint bármi más ott).

Mondom neki közben, hogy sietek, ha kisült a pogácsa, megyünk fel, mert sok dolgom, pakolnivalóm van.Erre a kisember:

"Jó, anya, nekem meg sok játszanivalóm." :))

Képes élménybeszámoló Angliából

2011-11-25T10:57:00.000+01:00

Azt hiszem, a képek magukért fognak beszélni,remekül érezték magukat, az időjárás is kegyes volt hozzájuk, és bár a visszaút nem kevés izgalmat tartotgatott, szerda estére haza is értek.

Csütörtök reggel a két kiskorú fáradtan, meggyötörten iskolába indult, szegény Péter pedig egész nap "vidéken" tárgyalt, hajnali 5-kor kezdődött a napja.

Élménybeszámoló Angliából 2. rész

2011-11-22T11:06:00.000+01:00

A hétfői nap történéseiről kedvesem tájékoztatott, kicsit bőbeszédűbben, mint a húgom és némiképp viccesre fogva a figurát :))

"Szia

Ma Liverpoolban voltunk, vonattal mentunk, nincs messze. Liverpoolban megneztuk a kikotot meg a belvaros egy reszet.

A kikotoben Magdiek bementek a Beatles muzeumba, addig mi korbeneztunk a dokknal. Sajnos a hajozasi muzeum zarva volt felujitas miatt, de megneztuk a zsilipeket, forgathato hidakat, hajokat. Tisztara otthon ereztuk magunkat, mert megprobaltak atverni a boltban 1 fonttal.
Angilaban mar minden tele van karacsonyi vasarokkal, oda is elmentunk.

Meg esszuk a hazai kajat, de egyre kisebb kedvvel. Meg haza is fogunk vinni belole.

Sajnos a fenykezogep teljesen elromlott, egy fenykepet se tudunk haza vinni (Magdieke is elromlott, ilyen a mi szerencsenk. Na jo, kb 200 kepnel tartunk igazabol).

Egy kicsit esett ma, de nem veszes, sokan az utcan rovidujjuban jarkalnak.
Liverpoolban nincsenek olyan jo csajok mint Manchesterben.

Mar keszulunk a holnapi meccsre, bar a jegyunk meg nincsen meg.

Bencenek mar hianyoznak az otthoniak.

Sajnos a penzunk mind elfogyott mar, Neked nem viszunk haza semmit. Rohadt draga a kaja, foleg hogy Bence allandoan edessegeket vesz a boltban a lopott penzebol. Vagy ha nem is igy van, akkor is 2 fontert vesz valami karamellas tejitalnak nevezett lottyot a boltban.

Na csok

Peter"

Élménybeszámoló Angliából 1. rész

2011-11-21T19:49:00.001+01:00

Vasárnapi helyzetjelentés, á'la Heni:

"Nem biztos, hogy fel tudunk menni a facebookra, addig is irunk e-mailt.

fontos informa'ciok:
nincs hu:to: a szobaban
nincsenek e'kezetek a billentyu:zeten
nem nyithato az ablak a szoba'ban
jo a kaja reggel
Peternek faj a la;ba, mert nincs tempomat a sz*ar Fordban.

Bence hala'lra unta maga't a stadionban

vettu:nk me'g kulcstarto't, labda't kisGabcsinak, ala'rt ke;pet
holnap megyu:nk Liverpoolba
Manchester egyetemva'ros, sok a jo' csaj

Apu a'llandoan proble'ma'zik mindenen."

Naná, hogy unatkozott az Old Trafford-ban, hiszen üres volt. :))

A nagy kaland

2011-11-19T07:02:00.002+01:00

Megkezdődött, az ötfős csapat úton van a repülőtér felé. Kicsit mindenki izgul, ki ezért, ki azért, de nagy várakozás előzte meg az utazást, főleg a két kiskorú részéről.

Mi, az itthon maradottak pedig egy igazi csajos hétvégét szerveztünk (Dodó még nem tétel ebben a korban :D), lesz barátnőkkel bulizás és pizsiparti a mai napon, holnap pedig egy másik barátnővel maratoni játszás.

És hogy valami kicsike élmény nekem is jussék, tegnap este moziztam egyet.

Kiegészítés: néhány perce leszálltak Amszterdamban, én idegesebb vagyok így, itthon, mint ha mentem volna. És ma vár még rájuk egy repülőút. A gyomrom kőből van, soha nem volt még ilyen messze tőlem kis családom egy része...

Karácsonyi könyváradat

2011-11-14T08:19:00.000+01:00

Végre eljutottam a kedvenc témámhoz, lubickolhatok a jobbnál jobb könyvekben. Tekintélyes könyvállományt tudhatunk a magunkénak, és most elkezdtük építeni a két, már olvasni tudó gyerek saját könyvtárát is. Erről jut eszemben,hogy nyilván sokkal költségkímélőbb volna, ha csak könyvtárba járnánk, de valahogy nem tudok lemondani az új könyvek illatáról. Meg az olyan jó érzés, amikor az elolvasást követően egy elégedett szusszanás kíséretében feltehetem az aktuális könyvet a könyvespolcomra.

Szóval sokféle könyvet kinéztem a gyerekeknek, bár az mindenképpen megnehezítette a dolgomat, hogy sok könyv már fellelhető itthon. De ez nem volt akadály, találtam így is bőséggel, bár az említett okokból kifolyólag Dodónak a legnehezebb újítani.

Bár engem személy szerint a hideg is kiver Bartos Erikától és könyveitől, Péterről nem is beszélve, kénytelenek voltunk elfogadni, hogy valamennyi gyerekünknek volt/van olyan korszaka, amikor minden áldott este tőle vett le valamit a polcról. Talán Dodi a legkevésbé rajongója, bár az APG összes ott sorakozik, és a Bogyósésbabóca sorozatból is akad néhány, most mégis a fa alatt fogja találni az Évszakos könyvet. Belenéztem, bár érdemben nem sokat tudok hozzáfűzni, mindenesetre tetszik az új, nagyobb formátum.

A Thomas-őrület - bár némileg mérséklődött - továbbra is kitart. Van pár vonatos könyve, most az aktualitása miatt gondoltam erre a karácsonyos kiadásra.

Ha már Thomas, megvettem ezt a kis foglalkoztatót is neki, bár nem bontottam ki a csomagolásából, elég vékonyka, remélem, azért belül tartalmat is rejt majd.

A leporellókból ugyan lassacskán kinövőben vagyunk, most mégsem tudtam otthagyni ezt a két kis lapozót. Az egyik Budapestről szól, míg a másik a legszebb országrészekről, Csukás István versein keresztül.

Sokkal könnyebb dolgom van a nagyokkal, náluk pont a bőség zavara fenyeget, alig tudok megálljt parancsolni magamnak. Még saját bevallásom szerint is túl sok könyvet szereztem be, ezért valószínűleg nem mindet karácsonyra kapják, hanem hoz belőlük a Mikulás is, sőt, szerintem még a húsvéti nyúlnak is jut.:)

Örök klasszikus és nagy kedvencem volt az ikerlányokról szóló könyv, most Katának gondoltam.

Lázár Ervint kicsit nehéznek találom, Bence tetszését annyira nem nyerte el, de tovább próbálkozom, ugyancsak Katusnak szánom ezt a tündéres mesekönyvét.

Bár az ajánló szerint kicsit nagyobb korosztálynak javasolt, azért megpróbáljuk Katussal az Ózt is elolvasni, legfeljebb együtt tesszük majd.

Benedet Eleket kedveljük, a Világszép Nádszálkisasszony eddig hiányzott a polcról.

Ez a Molnár Ferenc könyv szintén a Katáé lesz, de persze nem haragszom, ha esetleg Bence is elolvassa.

Egy újabb tündéres könyv, egy sorozat első kötete, csupa jókat olvastam róla, most megvettem az első részt és ha tetszik a lánykának, majd jön a többi is.

Ha már a tündérek világában mozgunk, nem tudtam otthagyni Szabó Magda könyvét sem.

A húgom nagy kedvelője az írónőnek és bár leginkább a kamasz korosztálynak ír, találtam egy kezdő olvasóknak szóló könyvét, gondoltam, Kata megpróbálhatja.

Móra Ferenc verses meséiből már olvastunk, gondoltam, a polcon a helye a kötetnek.

És még egy verses-dalos könyv, Gazdag Erzsitől a Mesebolt.

És végül egy kis okítás is belefér, a Vidám meseolvasóval.

Janikovszky Évától Bence már nagyon sok könyvet olvasott, a Kire ütött ez a gyerek? eddig még kimaradt.

Mint ahogy A hét bőr is.

Anno én is olvastam, kedveltem a Micsoda kölykök című könyvet, most itt a lehetőség Bence előtt is, hogy elolvassa.

Ebben a tanévben sokkal komolyabb a környezetismeret oktatása, ezzel az ismeretterjesztővel remélhetőleg hozzájárulok, hogy könnyebben rögzüljenek az ismeretek.

Pár héttel ezelőtt Bencus lelkesen mesélt egy találós kéréseket tartalmazó könyvről, és azt is mondta, hogy szeretné karácsonyra, hát megkapja. (Anno talán nekem is megvolt, de most nem találtam.)

A Rosszcsont Peti-sorozatból egy rakat könyv megvan, azt hittem, teljes a lista, de meglepve láttam, hogy újabbak jelentek meg belőle, ezért abból is beszereztem pl. a Ház urát.

Böszörményi Gyula Gergő-könyveiből most az álomfogósat vettem meg, a többiről a siker függvényében beszélünk majd.

Bár a Diótörőt is ajándéknak szántam, a decemberi programjainkban beállott változás miatt ezen a héten, "csak úgy" odaadom neki, hogy mire megyünk az előadásra, elolvassuk.

Hát most kb. ezekre gondoltam. Ha bárkinek van olyan könyv a tarsolyában, ami nagy kedvenc (volt), az ne tartsa vissza magát, ossza meg velem, minden ötletet szívesen veszek, bármely gyerekem korosztályában.

Fog-dolgok

2011-11-13T13:37:00.000+01:00

Az egyik rögeszmém. Akad néhány, de ez kiemelt helyen található. Ebből következik, hogy a gyerekeim már igen zsenge koruk óta rendszeres vendégei a fogorvosnak, ahol - néhány apróbb beavatkozástól eltekintve - leginkább csak liftezni szoktak a széken.

Bence fogászati szempontból már izgalmasabb szakaszba lépett. A fogváltás kellős közepén jár, 8 kiesett metszőfoggal, amiből a 4 alsó és a fenti két egyes már kint van, az más kérdés, hogy elég csálén állnak, semmi helyük nincs, de ez sejthető volt, hiszen a tejfogsora teljesen zárt volt.Viszont a fenti kettesek már közel másfél éve nem jelentkeznek, illetve állítása szerint ő érzi a hegyüket, de az biztos, hogy semmi nem látható belőlük. Már a fogorvos bácsink is elfogadta, hogy paraanya kicsit túlaggódja a dolgot, ezért túl van két röntgenen, köztük egy panorámán, ami egyértelművé tette, hogy a fogai megvannak, csak éppen nem bírnak kibújni. Jelenleg az alsó hármas tejfogak rendszeres csiszolása zajlik, egyelőre a foghúzást megúszva, hogy a kettesek kiférjenek lent, de sok esélyük nincs. Emellett mélyharapása is van, mindezen okok elég korai fogszabályozásra ítéltették a fiúgyermeket. Túl vagyunk az első felmérésen, élesben februárban indul a dolog, abban szerencsére egyetértettünk a fogszabályozós doktornővel, hogy olyan készüléket fog adni, amit csak otthon és éjszaka kell viselnie. És ha ez még nem volna elég, a bükkösdi kaland miatt ott van az a rondán letört maradó metsző is, aminek a kezelés/pótlása zajlik. Azt tudjuk, hogy tartós pótlásról majd csak évek múltán beszélhetünk, a héten viszont a több előzetes kezelést, csiszolást követően megkapott egy átmeneti pótlást, azzal, hogy akár pár óra múlva is leeshet. Amitől kisebb sokkot kaptam, mert összeadva azért elég sokba fájt eddig is...De egyelőre a helyén van. Folytatás következik februárban, amikor mindkét szakorvos szeretettel várja őt. Amúgy viszont a fogai hibátlanok, bár nem hófehérek (a doki szerint ez pusztán a genetikának köszönhető), de legalább egészségesek.

Katus - aki ugyancsak benne van a fogváltásban - szintén hibátlan és nem mellesleg gyönyörű fogsorral bír. Érdekes módon, bár neki óriási szünetek voltak a tejfogai között, az alul kiesett 4 tejfog helyére kibújt maradók már bőven összeérnek, sőt a kettesek kissé beferdülnek az egyesek mögé, szóval a fogszabályozás nála is tutibiztos, bár neki még van ideje. Ami az ő esetében új információ, hogy a felső egyesek közötti szünet (mert ott maradt egy picike luk)akkor sem fog záródni, ha sorjában bújnak elő a többiek, ugyanis annak az oka egy lelógó kis ínydarab. Ezt az esztétikai hibát azonban orvosolni kell (nem muszáj, de nyilván ajánlatos és élünk is vele), amire valamikor jövőre fog sor kerülni. Doktorbácsink egyelőre a lelki felkészítés mellett döntött, vagyis addig még többször fognak találkozni, mi meg a pszichéjét erősítjük. Ő maga csinálja majd a beavatkozást, tehát nem igényel szájsebészeti látogatást, de nem lesz kellemes művelet, viszont biztosított róla, hogy 1 hónappal után szépen zárult fogai lesznek fent is. Épp az elmúlt héten hullott ki a felső kettese a jobb oldalon, de a másik oldalon is bármikor kipotyoghat.

Zsombor valamennyi tejfoga kint van, a fogsora inkább a Katáéhoz hasonlít. A fogmosást leszámítva az ő fogaival tennivaló nincs, ennek ellenére félévente meglátogatjuk a doktorbácsit,most voltunk negyedik alkalommal. És elmondhatom, hogy nem fél, szépen beleül a székbe, még csak ölbe sem kell venni, kitátja a száját és abszolút együttműkődő az egyébként igen makacs gyerek.:)

Karácsonyi ötletelő 3. - Bence

2011-11-11T13:59:00.000+01:00

Nagyfiunknak a legnehezebb ajándékot találni. Most az ő nagyszabású ajándéka egyébként is a jövő heti utazás lesz, de mellé szeretnék valamilyen tárgyiasult formát öltött meglepetést is.:)

Foci-kiegészítők bármikor jöhetnek, lévén fogyóeszközök. Különösen a sportszár, amiből egyébként is kell a váltás, egy szép zöldnek nagyon örülne a meglévőek mellé.

És akkor ott van még egy új iskolatáska. Sajnos részben kényszer, hogy kapjon egy újat, de akkor már egy kicsit nagyfiúsabb hátitáskára gondoltam, búcsút intve a klasszikus téglalap alakú kisiskolás hátitáskának.

Neki való logikai, illtve társasjátékokat is keresgéltem, találtam is néhány tetszetőset:

Mindenekelőtt a foci-imádat jegyében tettem listára a Döntőt.

De tetszik a Pentago is.

Sakkozni tudó, illetve sakkot kedvelő gyerkőcöknek jó választás lehet ez az Egyszemélyes sakk.

A Gobblet nevű játékról csupa jókat hallottam, biztos befutó.

Ezzel a labirintusos játékkal már szemezgetek egy ideje, van más jellegű itthon, de abból ő már kinőtt, viszont anno nagyon kedvelte.

Ez az építőjáték is el van már rejtve, valósszínűleg karácsonyra meg is kapja majd.

Végre egy izgalmasnak tűnő magyar játék.

Ezt az országunkról szerzett ismeretekre épülő kvízjátékot is a listámra tettem, annak ellenére, hogy kicsit idősebbeknek ajánlják.

Karácsonyi ötletelő 2. - Kata

2011-11-10T13:17:00.000+01:00

Tulajdonképpen még neki sem olyan nehéz a megfelelő ajándékot megtalálni. Szeret olvasni, rajzolni, bárhová megyünk, hozza magával a kis füzetkéit és firkálgat, írogat bele. Szokott még babázni és persze a playmobil játékok is rendre előkerülnek. Na meg a mindenféle apró mütyürrel való játék, amivel engem néha az őrületbe tud kergetni.:)

Az alkotás jegyében vettem a listára ezt az Aquabeads készletet. Már van egy ilyen készlete, sikert is aratott, de elfogytak a gyöngyök és végül arra jutottam, hogy nem csupán utántöltőt fog kapni, hanem egy új, sablonokkal teli készletet.

Mostanában mindenhová különféle szmájlikat rajzol, én meg megtaláltam ezt a jópofa dekorációs készletet.

Ezzel a hercegnős mandalarajzolóval is szemezgetek, lehet, hogy befutó lesz.

A különféle playmobil játékok egyelőre töretlen népszerűségnek örvendenek nála. Ráadásul ebben az évben kiadták a vakáció elnevezésű szériát is, ebben a nyári lak a kedvére való lehet, egyúttal kiegészíti az a lakókocsi, amit Dodó fog kapni. Így majd tudnak együtt is játszani, akár...

Ha már playmobil és karácsony, akkor nála biztos siker ez a karácsonyi nappali, valamint ez a mikulásos kicsi készlet.

A babázás és a mütyürkézés a Polly Pocket babákban kapcsolódik össze, ezért ezt a Polly divatos készletet meg fogja találni a fa alatt.

A társasjátékok terén is bőséges a választék, csak győzze az ember.
A Zingo biztos befutó és a számolós változat is nagyon esélyes.

Ez a Noés-s logikai játék szintén előkelő helyet foglal el a képzeletbeli listámon.

Szintén már korábban beszereztem a Thinkfuntól ezt a hídépítő játékot, most ez is a fa alá fog kerülni.

Mivel most kicsit komolyabban elkezdte tanulni az angol nyelvet, ez a szójáték is felkerült a listára.

A Kajacsata. szintén nagyon megtetszett, szerintem ez is osztatlan sikert aratna.

Aztán már megvettem a néhány hiányzó logico feladatlapot, ugyan nem mindennap kerülnek elő, de hullámokban még szívesen tanulnak velük.

És szeretne egy karórát is, ebben a vonatkozásban még nem néztem körül, így konkrét elkpzelésem sincs.

Karácsonyi ötletelő 1. - Zsombor

2011-11-10T08:44:00.005+01:00

Kivételesen fordított születési sorrendben kezdem az ajándékötletekről szóló posztokat, az egyszerűbbtől a nehezebb felé haladva.:))Bár ahogy vesszük, Bence már az életkora miatt okoz fejtörést, Dodó pedig azért kihívás, mert a tesók révén mindenféle játék fellelhető a háztartásban.

Zsomborunk változatlanul járgánymániás. Tulajdonképpen bármi jöhet, aminek 2 vagy 4 kereke van, de kitüntett figyelemben részesíti a duplo-s verda-autókat, illetve egyéb járműveket, valamint a vasúti készleteket, mind a duplosat, mind pedig a fából készültet.

A vonatok iránti rajongás jegyében kinéztem ezt a mágneses golyóvezetőt.

Ha már a "fejlesztő" játékoknál kezdtem, van még pár a tarsolyomban, amik tetszenek és amiknek szerintem ő is örülne.
Például szuper ez a szortírozó dobozka

vagy ez a színsorbarakó

de ez a különleges memóriajáték is elnyerte a tetszésemet.

Ez pedig egy kedvemre való logikai fejlesztő

míg itt egy kedves számolós játék..

Nagyon tetszik ez a sütis játék is, másféle is kapható, nem csak ilyen.

Ez az érzékszerves játék is kedvesnek tűnik.

A Smart Games és Thinkfun játékokat nagyra értékelem, van is belőlük jópár, de most a verda-őrület jegyében minden bizonnyal beszerzésre került majd ez a Smart car.

De hogy ne csupán készségfejlesztő játékokkal nyüstöljem szerencsétlen gyereket, vannak egyéb ötletek is, amik garantáltan örömet szereznének neki.

Itt van mindjárt ez a szuper kis lakókocsi, ami már több is, mint terv, mivel a garázs egyik félreeső helyén várja, hogy a fa alá kerüljön.

De ezt az útépítő készletet is lelkesen nézegette a minap kisemberünk, bővítendő a már így is tekintélyes nagyságú duplo járműparkot.

Egy kis vonatos apróság, ha már vonat-és Thomas kedvelő a kicsi.

Ez a pici hóemberes dobozka inkább a mikuláscsomagban fog helyet kapni, de abban biztos, míg ez a szánkós körhinta a karácsonyi ajándékokat fogja gyarapítani.

zsombor még mindig lelkesedik a boribon-könyvekért, és nem túl régen egy hozzá kapcsolódó társasjátékot is kiadtak, a nagy szamócavadászat nem maradhat el a fa alól.

Ugyancska kedvenc olvasmány a két kicsi gesztenyegyerek sok-sok története, ez a rakosgató is tuti ajándék lesz.

A Figurix-et már nagyon régen megvettem, most meg is fogja kapni.

Az ajándékok jelentékeny részét a tervek szerint a könyvek fogják kitenni,de arról inkább majd külön írni.

Már megint egy évforduló

2011-11-09T10:01:00.000+01:00

Ezúttal a 15.

Tegnap este váltottam pár sms-t egy nagyon jó barátunkkal, egyetemi évfolyamtársunkkal, esküvői tanúnkkal, mert az ominózus napon volt egy esemény, melyen este csapatostól megjelentünk, csak már nem emlékeztem az elnevezésére. Tőle vártam a segítséget, hogy fel tudjam idézni a pontos történéseket, de részben nevetve, részben kissé elkeseredve állapítottuk meg, hogy erre már egyikünk sem emlékszik..)Az biztos, hogy az atlantai olimpiát ünnepeltük, ott voltak az olimpikonok is és fergeteges buli volt.

No de mindegy is, a lényeg, hogy arra a napra datálódik közös életünk első napja. Amiből már eltelt 15 év és remélhetőleg még a 45. évfordulónkról is megemlékezhetek majd.

Dodónap

2011-11-08T18:44:00.000+01:00

Kérdezte ma tőlem egy kedves ismerősöm, hogy van-e más napon is, megmondom őszintén, hogy fogalmam sincs, mi kezdettől fogva itt ünnepeljük, ha lenne, sem tartanánk másként, legalább megvan a születésnapjától való kellő távolság.

Az igazi "ünneplés" hétvégén lesz, családi körben és több másik alkalommal összevontan, de az oviban megköszöntötték ma, a tegnap este legyártott közel 100 db lekváros linzer társaságában.

Sok boldog névnapot, kicsi fülikénk!

Szerelemillat az őszben

2011-11-08T14:01:00.000+01:00

Távol áll tőlem, hogy a virtuális nyilvánosság előtt tárgyaljam ki a gyermekeim szerelemi életét, de tegnap olyan édesek voltak, olyan tiszta, ártatlan dolog ez még a részükről, hogy mindenképpen szerettem volna megörökíteni.

Valami lehet ebben az enyhe, kicsit tavaszias, ugyanakkor az ősz gyönyörű színvilágát felvonultató őszi levegőben, mert a két iskolás gyerkőcöm tegnap izgatottan, az Y kromoszómával rendelkező inkább félszegen és sutyorogva, míg a nagyszájú leányzó harsányan, teli vigyorral az arcán mesélt a "történtekről".

Bence igazi férfiként szűkszavú volt, úgy kellett belőle kihúznom a mondanivalóját, pedig ő maga kezdeményezte a beszélgetést. Aminek a lényege, hogy az a kislány osztálytársa, aki neki - és minden második srácnak az osztályban - első óta "tetszik", a korábbi híresztelésekkel szemben mégiscsak őbelé szerelmes. Láthatóan örömmel töltötte el ez a korántsem biztos hír, ami egy másik kislánytól származik, aki pedig Bencével ezt megosztotta. Hú, de bonyolult. Miután ezt megvitattuk, elsőszülöttünk kissé szégyenlősen visszavonulót fújt és a továbbiakban nem esett szó róla.

Ott volt ellenben a húga, aki egész este örömmámorban úszott és a föld felett lebegett. Én már gyanakszom egy ideje, mert a szünet előtt mellé ültettek egy kisfiút, mely tanítói húzásról rém lelkesen számolt be, minden mondatához hozzáfűzve, hogy "de a Bence olyan édes". (Igen, még egy Bence.)Nos, tegnap reggel nem is titkolt izgatottsággal készült vissza az iskolába a szünet után, ami még inkább megerősített abban, hogy több van itt az olvasás-írás-számolás szereteténél.

Szóval, mint kiderült, Kata szerelmes a kisfiúba és minő szerencse, az is belé. Erre pedig úgy derült fény, hogy a délutáni udvari játék alatt a sok kicsi ~~liba~~ csibe közül egy megkérdezte az ezek szerint nagy népszerűségnek örvendő Bence fiút, hogy ugyan ő kibe is szerelmes az udvartartásból, mire a kisfiú az én leányzómra mutatott. Aki - színes elbeszélése alapján - ezt már tudta, például abból, hogy amikor reggel találkoztak, rögtön megölelte őt, na meg rajz órán, amikor Katusnak leesett egy ceruzája és lehajolt felvenni (közben mutatta, hogy miként történt az egész, bár számunkra maradtak ki nem derített és érthetetlen mozzanatok, mozdulatok :D), közben a Bence megpuszilta a homlokát. Az apja ekkor fordult le a székről, nem tudta, hogy sírjon-e vagy nevessen, különösen miután meghallotta Kata kissé ábrándos, ugyanakkor elégedett kijelentését, miszerint "hamarabb lett fiúm, mint gondoltam volna". (Hogy honnan szedte ezt a kifejezést, ne kérdezze senki, nem jellemző, hogy ezt bármelyikünk használná:D) Az egész este ennek jegyében telt, Kata vihogva emlegette a fiúját, miközben többször, egyre színesebben előadta a csókjelenetet.

Vagyis így állunk, szerlemesek a nagygyerekeim. Ami igazán megdöbbentett viszont, hogy mindkét jelöltet "anyósszemmel" vettem gorcső alá...:)))

Cumi-ügy

2011-11-07T12:09:00.000+01:00

Sok helyen olvastam, meg beszélgetés közben is nemegyszer elhangzott már, hogy a többedik gyerekek mindent hamarabb csinálnak, mint a testvéreik. Na, Zsomborunk ezt több területen megcáfolta, csak hogy pár példát említsek, ő kezdett el a legidősebb korban önállóan járni, beszélni, a legkésőbb lett napközben szobatiszta stb. Abba most nem mennék bele, hogy ebben mennyi a mi, leginkább az én szerepem,azaz, mennyire szeretném én minél tovább "babaként" magam mellett tudni (hiszen azt már jó ideje tudjuk, hogy több gyerekünk nem lesz, én pedig - még ha csak tudatalatt is, de - nyilván minél hosszabb ideig szeretném kiélvezni a "babakort"), szóval biztos, hogy ebben én is ludas vagyok, de most inkább a cumifüggőségéről írnék, mint egy másik olyan területről, ahol messze le van maradva az egyébként ugyancsak cumizott testvéreitől.

Bence nem ragaszkodott annyira hozzá, 2 éves kora után egyik este kidobta az elszakadt cumit, amit amúgy is csak alváskor igényelt. Kata már nehezebb eset volt, tőle az ovikezdés előtti augusztusban vettem el, drasztikus módon, a fogorvos tanácsára.Volt néhány nehezebb napunk, de tulajdonképpen nem lett sérült a húzásomtól, az ovit pedig már nemcumizó nagylányként kezdte.

Dodó viszont - ebben is - nehéz eset. Hármójuk közül messze a leginkább függő, ráadásul kritikus helyzetekben volt ám nemulass, ha nem volt a közelben a pipája. Az óvodakezdésre nem tudtam tőle elvenni, ésszerű magyarázatokkal (pl. nagyfiú vagy már, csúnyák lesznek a fogaid, nem fogsz tudni szépen beszélni stb.) eddig hatni nem lehetett rá. Igen, itt is van szerepem, nyilván én magam sem voltam elég eltökélt.

De pénteken eldöntöttem, hogy lépni kell, mert már engem is nagyon zavart, hogy - bár oviban csak alváshoz viheti be, viszont abban a pillanatban, ahogy kiléptünk a kapun, máris kérte és a nap hátralévő részében hozzá volt gyógyulva - túl sokat lóg a szájában. Mivel azonban ismerem annyira a makacs természetét, tudtam, hogy nála nem lehet eljátszani azt, amit anno Katusnál. Reggel közöltem vele, hogy nagyfiú már, nem kellene az a cumi, mire fogta és mindkettőt kidobta a kukába. Tényleg megtette, de ezt nem kell nagy dologként elkönyvelni, nem először és eddig mindig kikönyörögte a kukából.:) Ahogy most is, de én nem vettem ki, csak az alvósat és elmondtam, hogy mostantól csak alváshoz kaphatja meg. Végigküzdöttük a napot cumi nélkül,ha bánatos, ha álmos, fáradt volt, sírdogálva kereste, de minden alkalommal megdicsértem, milyen ügyes és mennyire büszke vagyok rá. Néha kétségbeesett, majd a nemleges válaszom hallatán megkérdezte, hogy akkor ő most mit is szopizzon? Próbáltam alternatív megoldásokat javasolni, egyik sem nyerte el a tetszését, így maradt az ölelő anyai kéz. És kibírtuk estig cumi nélkül, de borzasztó boldog volt, amikor fogmosás után, mielőtt bebújt volna az ágyba, odaadtam neki.
A vasárnap is hasonlóképpen telt, napközben nem volt cumi a szájában, egy árnyalatnyival kevesebbet is kereste, este ugyanúgy megkapta.

Ma reggel ment óvodába. A cumit vihette, hiszen az alkunk az, hogy alváskor beveheti és bizakodásra ad okot, hogy egész úton csak a kezében fogta a cumit, de nem kapta be. Hát így állunk most cumi-fronton.

E heti termés

2011-11-06T09:57:00.000+01:00

Kihasználva az őszi szünetet és azt, hogy galád anyaként 2 napra elvittem óvodába a legkisebbünket, a pihenés és a kötelező körök letudása mellett kicsit kreatívkodtunk is. Tovább szaporodtak a matricák, melyek már elfoglalták a helyüket az ablakon/ajtón, itt legfeljebb az okoz problémát, hogy lemeccseljük, kinek a szobájába kerüljön.

Persze Dodót sem szeretném megfosztani az alkotás élvezetétől, még ha vele nem is olyan sima ügy. De egyik délután, amikor a tesók edzésen voltak (mert az nem maradhatott ki a szünetben sem), egy egyszerű fenyőt vele is összehoztunk. A fát én vágtam, de a csillagokat egy picike kis segítséggel ő ragasztotta.

Aztán készítettünk Katussal egy kissé rendhagyóra sikerült hóembert. Nincs tudomásom arról, hogy színtévesztő lennék, mégis sikerült fekete helyett kékes-lilásra festeni a kalapját.Pedig nappali fénynél is lecsekkoltam, igenis fekete az a filc, amivel színeztünk.

Végül pedig hullámkartonból egy nagyon egyszerű üdvözlőlapot kreáltunk. Ami kicsit feldobja, hogy Kata aquabeads gyöngyökből formázott egy mosolygós fejet és azt ragasztottuk az elejére.

Ötletek még vannak, folyatás következik, bár a holnapi sulikezdés/folytatás majd kissé behatárolja a rendelkezésre álló időt.

Számvetés 35 évesen

2011-10-31T20:20:00.002+01:00

Az elmúlt hetekben ilyen-olyan okokból sokat gondoltam a koromra, arra, hogy mennyi van már mögöttem és remélhetőleg mennyi még előttem, mit tudok "felmutatni" így 35 évesen, mit értem el abból, amit szerettem volna ésatöbbi, csupa-csupa komoly gondolat foglalkoztatott.

Az első, amit rögtön - a dobogó legfelső fokaként - kiemelnék, mint a számomra legeslegfontosabb dolgot, az az, hogy így a 35. születésnapomon elmondhatom, hogy teljes család vesz körül. Biztos azért sem érzem magam annyinak, amennyit a mai napon a naptár kíméletlenül a szemembe vág,mert körülöttem vannak a szüleim, továbbá az apukám révén szerzett "mostohaanyám", és a két testvérem. ÉS bár nem mindennapos a találkozásunk, de Péter szülei és az ő testvérei is velünk vannak. Nem mellesleg elmondhatom, hogy ennyi idősen egy 9, egy 7 és egy közel 3 és fél éves gyerek anyukája, 11 éve pedig a szeretett férfi felesége vagyok. Ebben az értelemben többet nem várok, nem is várhatok az élettől, csak azt kívánom, hogy az összes szerettemet minél tovább egészségben tudhassam magam mellett.

Bár a családi legendárium részeként apukám rendszeresen anekdotázgat róla (egyúttal számon is kéri rajtam), hogy hol van az az öt gyerek, akiről gyerekkoromban mindig meséltem, akiket "ígértem" nekik, erről a témáról egy kedves virtuális ismerősöm blogján már értekeztem, egy posztjához való hozzászólás formájában, hát ez a helyzet, vagyis nálunk bezárt a bazár.

A munka világában 11 év után tettem egy nagy kanyart, bár a választott szakmámban dolgozom tovább, a családomnak a prioritási sorrendben elfoglalt elsődleges helyéből következően lemondtam a nagy karrierről. Igazából ez nem a jó szó rá, hiszen soha nem voltam egy törtető, karrierista és hatalommániás egyén, mindenesetre ítélkezni többé már nem fogok. Ami most van, az jó, mindenkinek csak előnye származik belőle és remélhetőleg az új főnököm még a hasznomat is tudja venni..))

Ami az anyagi javakat illeti, hosszan nem szeretnék írni róla, bár megkerülhetetlen a mai világban, főleg így 3 csemetét nevelgetvén. Azt hiszem, elégedettek lehetünk (legalábbis a szüleim mindig ezt mondogatják nekünk:D) és a héten, mintegy szülinapi ajándékként lezárhattunk egy korszakot, amikor kifizettük a házunkra felvett hitelt.

Az elmúlt hetek-hónapok nehézségei után úgy érzem, most végre újra lélegzem és élni kezdek. Kicsit többet figyelek magamra, egy csomó önszorgalomból végzett vizsgálaton túl vagyok, amik javarészt megnyugtató eredménnyel zárultak, közérzetjavítóként pedig reflexológushoz járok (hogy az mennyire tud fájni...).

És fürdök kis családom szeretetében és figyelmességében, ami a mai napon tőlük kapott, gondosan és közösen készítgetett egyik ajándékukban is megnyilvánult.

Gondolatok az őszi szünetben

2011-10-31T10:40:00.000+01:00

Egy ideje már készülök valamiféle összegzésre, az iskola/óvodakezdés óta eltelt 2 hónapban szerzett tapasztalatok, történések rögzítésére, a pénteken elkezdődött őszi szünet erre megfelelő alkalomként szolgál.

Bence egyre határozottabban kiskamaszodik. Sok-sok harcunk van, na egyik sem vérre menő, legtöbbször pitiáner dolgok miatt, de mégis sokkal több türelmet és hatalmas nyeléseket kíván meg tőlünk. Látszik, hogy saját maga is sokat gyötrődik, vívódik ebben az új korszakban, neki sem könnyű. De mindezek mellett még elmondhatom, hogy nincs olyan nap, hogy esténként ne bújna be mellém a mi ágyunkba, ne ölelne át szorosan, ne venne részt a közös meseolvasáson, azon sem háborogva, hogy legtöbbször nem az ő korosztályának szóló mesék felolvasására kerül sor. És ez nagyon jó dolog, szerintem. hiányozni fog, ha elmaradozik...

Az iskolához való viszony változatlan, vagyis alapjáraton szeret járni. A reggeli ébredés kicsit nehézkes, de ha már sikerült kiszednem a meleg ágyikójából, villámgyorsan elkészül. Az esze továbbra is olyan, mint a borotva és a szivacs, de róla is elmondható, mint Péterről, hogy ami nem érdekli, arra nem is hajlandó időt fecsérelni. Ennek ellenére ez a hozzáállás továbbra is elegendő ahhoz, hogy puszta ötösökkel legyen tele az ellenőrzője. (A történeti hűség kedvéért le kell írnom, hogy csütörtökön megkapta élete első hármasát. Rajzból. Mert nem sikerült befejezni a fa kifestését. Meg tudja valaki mondani, hogy a készségtárgyak osztályozására mi szükség is van???) Mindaddig, amíg ez így is marad, az eddigi formában űzheti a labdarúgást, amit továbbra is kitartóan és szenvedéllyel tesz. Az edzések száma a tavalyi ötről kettőre csökkent, ezzel egyenes arányban viszont nőtt a mérkőzések száma.

A fizikai adottságait illetően egyre határozottabban körvonalazódik, amit már jó ideje sejtünk: nem csak agyban hasonlít rá, de külsőleg is az apja termetét örökölte. Bár most még nem annyira sudár, az osztályban a középmezőnyt erősíti. Viszont nyúlt annyit, hogy kicsit vékonynak tűnik, és a ruhákkal való mindennapos maceráink is erre utalnak, mert szinte minden nadrág eszméletlen bő neki.

***

Szendvicsgyerekünket néha tátott szájjal lesem, annyira magamra emlékeztet. Külsőleg is félelmetes a hasonlóság köztünk, legalábbis az arcvonásaink tekintetében, ugyanakkor az alkatát illetően az elmúlt pár hónapban bekövetkezett igen jelentékeny változások erősen arra utalnak, hogy mégsem az én gömbölydedebb formáimat örökölte. Hihetetlenül megnyúlt, 130 cm, és észrevétlenül elhagyta a gyermekded jellegzetességeket, kifejezetten nőies vonásokkal rendelkezik, igazi iskolás lett e tekintetben is.

Ami a belső tulajdonságokat illeti, ennél jobban nem is lehetett volna kopírozni gyereket a mintámra. Sokszor döbbenetes vagy megmosolyogtató szembesülni önmagam másával, hatalmas tükröt tart elém. Ez megmutatkozik az iskolához való viszonyulásában is, ugyanolyan eminens és kockafejű :)), mint én voltam. Ez persze nagy megnyugvást és elégedettséget, dagadó melleket eredményez az ugyanilyen jellemvonásokkal bíró anyjának. Szó, mint szó: lelkesen, mindenféle gond nélkül veszi az iskolai akadályokat, tanulmányi versenyekre küldik és mindemellé még belefér a heti egyszeri külön angol, TSMT-torna (csupán a mozgás öröméért), a külön lánykatorna és a 3 évig űzött torna helyébe lépett fitnessz, heti két délután. Vagyis van bőven elfoglaltsága és amíg az iskolai teljesítményével minden rendben, a bátyjához hasonlóan, marad is minden ugyanígy. Az eltelt két hónap tehát csak megerősített a vele kapcsolatban hozott döntésünk helyességében: hiba lett volt elengedni 6 évesen iskolába, csak nyert a plusz egy óvodai évvel.

Enyhe kiskamaszos megnyilvánulásai neki is vannak, és egy ugyancsak lájtos dackorszak is megfigyelhető nála, de számomra mindig is ő volt a legkönnyebben kiismerhető és kezelhető gyerek, gondolom, a kísérteties hasonlóság miatt értem meg könnyen a húzásait.

***

Legkisebb törpénk a leggyengébb láncszem jelenleg az ötösfogatunk életében. Elképesztő rapszodikusan viselkedik, pár percen belül bírja produkálni a legszélsőségesebb érzelmi kitöréseket. Ami, valljuk be, nehezen viselhető. Ezzel kapcsolatban két dologra tudok gondolni: vagy az én hullámzó érzelmeim és az elmúlt, nehezebb időszakban érezhető feszültségem volt ennek a kiváltója, vagy pedig nála ezt hozta az óvoda. Biztos mindkettőnek van benne szerepe, és nem akarom kisebbíteni a saját felelősségemet sem, de szerintem ebben a viselkedésben a második ok a dominánsabb. Látszólag könnyen szokott be az óvodába, elég hamar vállon is veregettem magunkat a sikeresen beszokás feletti elégedettségemben, de a jelenlegi háborús állapotok miatt ez csak a látszat és valójában nem is olyan könnyű neki sem. Amit persze nem is feltételeztem, de azt hittem, egy év bölcsőde után nem lesz ennyire megzakkanva érzelmileg. Az óvodában semmi gond nincs vele, az óvónők szerint kifejezetten félszeg és bátortalan, nem mer kezdeményezni, viszont szívesen vesz részt a tevékenységekben, kedvenc elfoglaltsága a mesehallgatás, itthon aztán kiereszti a gőzt (mintha a 3-4 éves Bencéről írnám ugyanezt, bár nála nem rémlik, hogy ennyire nehéz lett volna vele, vagy csak az eltelt évek megszépítik az emlékeket?).

Hogy szépeket is írjak róla, egy ragaszkodó és bújós kisfiú, leszámítva a gyakori kitöréseit. Aki nagyon okos, értelmes, választékosan beszél, mindenevő és iszonyú mozgékony, jól átvert minket élete első másfél-2 évében.:)

De így, ahogy vannak, nagyon szeretjük őket.:))

A nagy meglepetééés...

2011-10-25T16:48:00.000+02:00

Leginkább apukámnak, végtére is az ő születésnapi ajándéka. A villámgyors és sikeres szervezés Magdi és az én művem, a lentebb látható papírost Heni szerkesztette, ezzel adtuk apu tudtára a közelgő utazást. Rendesen elérzékenyültem, teljesen meg volt zavarodva az olvasása közben.

És persze hatalmas ajándék ez az én focimániás - bár Barcelona rajongó - elsőszülöttemnek is, tekintve, hogy az öttagú csapatnak ő is a része, Péterapával együtt.

Remélem, szenzációsan fogják magukat érezni és a meccs is gólokban gazdag lesz.

Vonat-ügy

2011-10-25T08:21:00.000+02:00

Kiértünk a vasútállomásra, legkisebbünk rém boldog és izgatott, hogy megint mellőztük az autót és vonattal utazunk a mamáékhoz. Türelmetlenül rohangál fel és alá, meglátja az indulni készülő, kicsi, piros interpicit. Közli velünk, hogy biztos azzal fogunk menni.

Apa: nem kisfiam, biztos nem ez a mi vonatunk, a miénk még nem érkezett meg, és egyébként is, ami itt van, az rövid, piros és az oldalára van írva, hogy interpici, a miénk meg sokkal hosszabb és kék színű lesz.

Dodó: akkor arra meg biztos az lesz ráírva, hogy "internagy". :))

MELEGÍTŐ

2011-10-19T14:57:00.000+02:00

Így, csupa nagybetűvel. Mert végre elkészült, a méret is stimmel és nem utolsósorban még a nevét is helyesen írták rá.

"Lázasodunk"

2011-10-15T10:54:00.003+02:00

Ahogy beköszönt a hideg idő, azzal egyidejűleg - bár én már a szeptemberi 30 fokban is tervezgettem - egyre fokozódó hévvel készülünk a közelgő ünnepekre. Dodó nap, mint nap közli, hogy decemberben jön a Mikulás, minden nap meccselünk reggelente, hogy még korai felvenni az új bélelt csizmáját és készülnek a mikuláshoz és jézuskához írott levelek is. Igaz, ez a kérdéskör még a kívánságlistát szerkesztő kiskorúaknál is képlékeny, leginkább minden másnap új és új tételek kerülnek fel a papírra.

Szóval a várakozás jegyében mi már nem őszi díszeket készítünk, hanem az ünnepekre koncentrálunk. Kata nevéhez fűződik az első két üvegmatrica, amihez csak minimális segítséget kellett nyújtanom (ebben már profi vagyok, a kétbalkezességem ellenére) és az egyik délután nekiláttunk a hóemberkészítésnek is. Én, az antitálentum, a két kisebb csemete hathatós segítségével (ami Kata esetében még ténylegesnek mondható, míg Zsombornál inkább az alkotás minél kevesebb kárral történő megúszására törekedtünk)a képeken látható hóembereket kreáltam. És még a sapkákat is én csináltam, bár ez már okozott némi, de nem megoldhatatlan problémát.:)Az eredményen felbuzdulva további művek várhatók.

PS: az orrok színétől tekintsetek el, süthető gyurma hiányában maradt néhány playmobil kiegészítő, de csak az egyik répa volt narancsárga...

Fejlemények

2011-10-03T10:50:00.004+02:00

1. A padtárs - gond egyelőre még nem oldódott meg. A szülői értekezlet végére én magam is befutottam, így erőinket egyesítve beszéltünk mindkét tanítónénivel. Tudnak a kislány körüli problémáról (még jó), viszont mivel Bencus elég introvertált és zárkózott az iskolában, ő eddig nem jelezte az őt ért attrocitásokat, így sok újdonsággal szolgáltunk nekik. Annyit érzékelt mindkét tanító néni, hogy mostanában Bence az órákon sokszor mérgesnek, dulifulinak tűnik (látom lelki szemeim előtt, nem is olyan nehéz elképzelni:) )és hiába kérdezték tőle óra után, miért, erre kitérő választ adott a kis mamlaszom. Na, most felvilágosítottuk őket. Természetesen jött, hogy a kislánynak mennyi baja van most és megértőnek kell lenni, amit én igyekszem is akceptálni, legalábbis egy bizonyos mértékig az is vagyok, de az ő bajuk hadd ne legyen már az enyém is...Szóval most maradtak egymás mellett azzal, hogy kiemelten figyelik őket, és ha több kettőnél, szétszedik őket. És a múlt héten jött is a megerősítés, hogy nem egy hanyatlásos folyamat indult meg Bencus részéről: valamennyi, szám szerint 6 év eleji felmérője ötös lett, 96-100 % közötti eredményekkel. Egyszer sem ült mellette a kislány....

2. A pénteki nagy nap volt, végleg lekerült Katusról a gipsz. Bár a röntgen után kissé pánikba estem, mert az szerepelt a leleten, hogy a csontok mészhiányosak, de a traumás orvos megnyugtatott, hogy valójában nem azok, csak erről nem tudja meggyőzni a röntgenorvosokat. Most légy okos...:) Azért Annanénivel abban maradtunk, hogy 2 hétig nyomom bele a D3-mal turbósított kalciumot. Az első néhány órát leszámítva, amikor még a nagyobb mozdulatok nem mentek, szuperül használja a kezét, úgy tűnik, minden mozdulat megy és fájdalommentes. Ennek örömére szombaton átvettük az eddig tanult íráselemeket, de esküszöm, nem én erőltettem. És őszinte megnyugvásomra az írás tökéletesen megy neki, ráadásként még szépen is csinálja. A torna alól még 2 hétig felmentést kapott, utána állítólag akár már kézen is állhat. Ami megintcsak jól jött ki, időben is, mert ezen a héten kezdődik az edzés, így nagyon le sem fog maradni.

3. Az a nyamvadt gyomorfájós vírus a hét közepén Dodót is kiütötte, szerdára virradó éjjel hányt kétszer, fájlalta a pocakját, majd ahogy jött, úgy távozott is a kórokozó, másnap már semmi baja nem volt. Ugyanígy járt a hétvégén Apa és Bence is, nekik csak erős gyomorfájásuk volt, de 24 óra alatt rajtuk is átment.

Emlék

2011-09-28T13:40:00.000+02:00

Padtárs - gond

2011-09-26T11:25:00.001+02:00

Adott egy harmadikos fiú, aki egyátalán nem szent, mert vannak vele harcok, viszont az iskolában példás magatartású, konform és nem mellesleg kitűnő tanuló. Ez volna Bencém.

Adott egy kislány osztálytárs, aki közepesen tanul és a magaviselete is hagy maga után kívánnivalót. Tarkítja a képet, hogy szegény pár hónapja veszítette el az édesanyját, de a magatartásbéli gondok már elsőtől kezdve fennálltak nála, tehát nem ezzel össszefüggésben jelentkeztek.

Nos, a két gyereket az első iskolai napon egymás mellé ültették. Azóta eltelt 3 és fél hét és a fiam teljesen szét van esve.

1. A kislány órákon folyamatosan piszkálja: elveszi a könyveit, tanszereit, mondogatja, hogy engedje már, hogy lemásolja a feladatot róla, megállás nélkül dumál hozzá, aztán, amikor Bencus egy idő után megunja és visszaszól, a kelleténék kicsit hangosabban, nyilván a tanár is észreveszi és rászól, ami elég érzékenyen érinti.

2. A fentiek egyenes következménye, hogy Bence teljesítménye is romlott: ezt úgy kell elképzelni, hogy gyakorlatilag nincs olyan feladat, amit hiba nélkül megoldana, holott ez nem jellemző rá. Egyértelműen koncentrációs problémának tűnik, elmondása szerint nagyon zavarja a kislány viselkedése.

3. Mindezeken túl a kislány nap mint nap elveszi tőle az írószereit: hol a vonalzóját, szinte minden nap egy-egy ceruzával kevesebbel jön haza. Amikor visszakéri, ordítva közli Bencével, hogy az az övé, épp most kapott egy ugyanolyat ő is. Nyilván nem azon a pár száz forinton múlik a boldogságom, de már rém bosszantó, hogy minden nap pótolni kell neki, ezért pár napja - mint a dedóban - ráírtam minden egyes ceruzájára a monogrammját.

4. Még az is hozzátartozik, hogy elsőben év végén már ültek egymás mellett 2 hónapot, akkor május végére olyan zaklatottá vált Bence, hogy beszéltünk a tanárokkal, de az év végére tekintettel már nem nyúltak hozzájuk. Éppen ezért nagyon "boldog" voltam, amikor most megint egymás mellé kerültek.

Itt tartunk most. Bence nem egy árulkodós típus, néhányszor beígérte a kislánynak, hogy megmondja, ha nem adja vissza a holmiját, ez hatott, de egyébként nem tud semmit tenni ellene. Én az elmúlt héten még úgy voltam vele, hogy várok picit, de miután egyik nap átnéztem az iskolai cuccait és azt láttam, hogy tele van hibával, alap-feladatokban is, úgy döntöttem, nincs mire várni. Ma lesz szülői, Péter megy,beszél az osztályfőnökkel.

A napokban ugyanezen címen egy fórumon indítottam egy topikot, tehát bárminemű hasonlóság felfedezése egyátalán nem a véletlen műve, ergo, aki már ott is olvasta esetleg, azok előtt felfedtem at inkognitómat...:))

Ez már döfi...

2011-09-25T11:05:00.001+02:00

Ez a helyi labdarúgó - utánpótlás nevelő klub hivatalos oldalán szereplő kép, mely szerint a nagyfiam az U10 korosztály leigazolt játékosa. (A fényképész kérte, hogy vegye le a kötést a fejéről, nehezen értette meg, hogy ez nem hobbiból van rajta.)Büszke vagyok rá nagyon!

És akkor az e heti rahedli meccsek egyikén készült néhány kép. (A héten 5 meccsük volt, ebből 4 péntek délután, beindult a nagyüzem.)

Öregszem

2011-09-22T14:35:00.001+02:00

Visszavonhatatlanul. És még csak sértésnek sem vehetem a mondottakat, hiszen akár igaz is lehetne, az sem lenne a földtől elrugaszkodott. Nem is vettem annak. Csak egy pillanatig.

Szóval tegnap, amikor a láztól és a gyomrom görcsölésétől lábra sem bírtam állni,és a nap közepére nyilvánvalóvá vált, hogy a két kisebbik csemetét tuti nem tudom hazacipelni, viszont Apa az épp soron következő meccsére vitte Bencét, a Mama pedig Timiéknél tartózkodott, apukámat és Henit ugrasztottam értük. Heni kötelező kellék volt, hiszen ő már nemegyszer elkísért, látták az óvónénik, ha viszont csak a Papa ment volna Zsombiért, abban sem lehettem biztos, hogy nekik kiadnák az óvónők (ez már csak ilyen szigorú ovi).

Aztán a lurkók gond nélkül hazatértek, én meg ma reggel már birtokában voltam annyi erőnek, hogy újra részt vegyek a reggeli sulis-ovis szállítmányozásban. Zsóka néni az obligát jobban vagyok-e kör után rögtön a tárgyra térve közölte, hogy a nagylányom nagyon hasonlít rám. Első blikkre azt sem tudtam, mit akar mondani, majd leesett, aztán fel is világosítottam, hogy ő a húgom volt. Egy röpke másodpercig megbotránkoztam, hogy hát mégis hogy gondolhatta ezt, de aztán egy gyors fejszámolás után rájöttem, bizony nem is szültem volna olyan nagyon korán...Ezt követte a letargia, miszerint már ennyi idős vagyok, hogy akár 14 éves lányom is lehetne.

Péternek a legnagyobb problémája a történtek miatt az volt, hogy mi az, hogy a tanítónéni nincs tisztában a családunk összetételével.:))

Ahelyett, hogy tobzódnék...

2011-09-22T10:56:00.000+02:00

..az új munkahelyem és -rendem révén rám szakadt több szabadidőben, és igyekeznék azt olyan hasznos tevékenységekre fordítani, mint a ház apró lépésekben történő kitakarítása, különös tekintettel a játékok ~~kiselejtezésére~~ rendbetételére, a futás újbóli beépítése ésatöbbi, nos ehelyett nyomom az ágyat (illetve ma már a széket, míg a tegnapi napon kizárólag vízszintesen tudtam létezni, ma már ülve is megy), idén már másodjára tepert le a közösségi hasmenős-gyomorgörcsős-lázas vírus (egyelőre csak engem és nem bánnám, ha ez így is maradna), közben pedig az aktuális problematikáink megoldásain elmélkedem.

1: Kata és az ő begipszelt keze egyre inkább stresszeli a maximalista anyját. No, a leányzóval nincs semmi gond, tökéletesen és hamar alkalmazkodott a helyzethez. A jövendő nagy színsznőjeként a történtek napján és utána még eljátszotta a nagy halált, de miután bejött a jóslatom, miszerint ő lesz a sztár az osztályban a gipszes kezével, azonnal a helyzet magaslatára állt, rögtön megtanult bal kézzel enni, díszkíséretben intézi a suliban a mosdót, szóval tényleg nem lehet egy szavam sem rá. Sőt, a jó hír az, hogy a múlt pénteki röntgen után az orvossal egy kompromisszumos döntésre jutottunk: nem lesz menet közben gipszcsere, viszont a tervezetthez képest egy héttel korábban, a jövő hét pénteken végleg leveszi róla a gipszet, vagyis összességében 3 hétig lesz rajta. Ez önmagában nagyon jó hír, a háziorvos is ezt prognosztizálta, de ahogy haladnak a tananyaggal, egyre inkább kétségbe esek, hogyan fogjuk magunkat utolérni. Már jócskán írogatnak, igaz, még csak a betűelemeket, de kb. azok végére érnak, mire leveszik a gipszet róla. És még azt sem tudjuk, utána mikortól tud majd rendesen írni, ceruzát fogni. Annanéni szerint rögtön tud majd, másik orvos szerint egy ideig kevésbé. A sportól nem is beszélve...

2. Ha már iskola, akkor Bence: nála is gondok vannak, más jellegűek, erről majd egy külön posztban írok. Az ő fejsebe gyönyörűen begyógyult, vasárnap szabadítottuk meg a kötéstől, olyannyira szép a heg, hogy a héten már focizni is elengedtük.

3. Legkisebbünkről még nem is ejtettem szót, pedig már korábban is kellett volna, megérdemli: ez a 3.hete nagy óvódásként és újfent melléfogtam szülőként, legalábbis ami az ő ovis beszokásra vonatkozó prognózist illeti: azt kell mondjam, zökkenőmentesen átszokott. Két reggelen volt némi sírás, utána pár napig a délutáni ébredéskor anyátlanodott el, akkor ha nem értem oda ébredésig, volt nemulass, majd megbeszéltük, hogy uzsonna után rögtön ott leszek és úgy tűnik, elfogadta. Egy dologhoz ragaszkodik: nem hajlandó lábon bemenni a csoportszobába, kézből kézbe kell adni. De ez legyen a legnagyobb bajunk.

4. Ami pedig az új munkahelyemet illeti: megfizethetetlen az a szabadság, amit nyújt, pláne így a 3 gyerek mellett. Elég zöldfülű vagyok még, mert azokkal a területekkel a gyakorlatban még nem foglalkoztam, de igyekszem beletanulni.

Háromgyerekesék beégése - avagy a gyerekeim extrém sportoltak a hétvégén

2011-09-12T11:00:00.002+02:00

Egy jó hangulatú, bográcsbanfőzős - beszélgetős - borozgatós - családi születésnapi bulinak indult a szombat. Itt voltak az imádott Dudamamáék is, ennek megfelelő mértékben zizegtek a csemeték. Mivel a háziasszony szerepében kellett tündökölnöm, én bent sürgölődtem a konyhában, a gyerekfelügyeletet a család férfitagjai vállalták. Igen eredményesen...(Gyorsan hozzáteszem, hogy senkit nem hibáztatok).

Szóval épp az ebéd szervírozásához készültem, amikor meghallottam egyszem lánykám kétségbeesett és teli torokból jövő bömbölését. Ezen önmagában még nem akadtam fenn, hajlamos beleélni magát a legkisebb horzsolásba is, azon viszont már igen, ahogy a jobb alkarját tartotta. Pontosabban a másik kezével támasztotta meg, mert nem bírta megtartani. Kiderült, hogy a diófáról, amire már kismilliószor felmászott, most leesett és bár nem túl magasról, hasra érkezett, a keze a hasa alá került. A mozgáspróbák ugyan sikerültek, viszont elkezdett a csukló alatt a belső oldalon duzzadni, na meg a hosszantartó bömbölés is némi gyanúra adott okot, ezért Péterapa kocsiba ült és Heni kíséretében bevitte az ügyeletre. Én otthon rágtam a kefét, közben érkeztek az sms-ek: "most megyünk a röntgenre, de azt mondták, hogy eltört", "eltört, el is mozdult, helyre kell tenni", majd az utolsó "csuklótól váll alattig gipszet kapott, megyünk az újabb röntgenre, utána haza". A lelkiállapotomat inkább nem részletezném, ezernyi gondolat cikázott át a fejemen, a gyerek elsős, most tanulnak írni, jobbkezes és nyilván a jobb keze tört, mi lesz vele egyébként, hogy fog boldogulni a suliban stb. Summa summárum: a jobb kezén a sing-és orsócsontja eltört (szegény Péternek külön borzadály volt végignézni, ahogy helyi érzéstelenítés mellett helyrerakták a kimozdult csontot, azóta sem tért teljesen magához), pénteken megyünk egy röntgenre, optimális esetben a rá következő pénteken egy röntgent követően leveszik ezt a nagy gipszet és kap egy kisebbet, a tervek szerint 2 hétre. Vagyis minimálisan is 4 hétig lesz a gipsz rabságában. Amivel nyilvánvalóan ceruzát fogni képtelenség...Fájdalmai nincsenek, aludni tud, bár néha nyikorog, hogy nem tud hasra fordulni. Kedélye hullámzó, sokat pityereg, de büszke vagyok rá, mert ügyesen próbálja használni a bal kezét. Persze, öltözni, tisztálkodni, mosdót használni egymaga nem tud.

De visszakanyarodva a szombati mulatsághoz, épp Katán elmélkedtem és sajnálkoztam a konyhában, a vendégség itthon maradt része által elfogyasztott ebéd romjainak eltakarítása közepette, 10 perccel azt követően, hogy anyukám közölte az elsőszülöttemmel, hogy nem szeretné, ha ő is az ügyeleten kötne ki, az ablakon kinézve azt láttam, hogy Bence a tenyerét a homlokára szorítva sír. Mivel ez neki már nem gyakori szokása, rögtön gyanút fogtam és bingó: lefejelte a betont. A kerítésről. Az arca, keze pillanatok alatt merő vér volt, beletelt vagy egy percbe, mire megtaláltam, honnan vérzik: a hajtőnél, bár nem túl nagy területen, de nagyon mélyen felhasadt a homloka, abból dőlt a vér. Apukám pattant, hogy beviszi az ügyeletre, de épp abban a pillanatban ért haza a gipszelt kezűvel az apja, akinek a kezébe nyomtuk Bencét a a mamával felvértezve visszaindultak a sürgősségire. Ahol megismétlődött a menetrend, felvétel, orvosi vizsgálat,röntgen, majd sebösszehúzás, kötözés, közben valamennyi állomáshelyen megkérdezték szegény pironkodó férjemet, hogy van-e még gyerekünk, amennyiben igen, azt szíveskedjünk a szomszédos város ügyeletére küldeni. Péter pedig igyekezett mindenkit meggyőzni, hogy nem szükséges ellenünk kiskorú veszélyeztetése miatt bejelentést tenni. Ez persze csak poén, utólag már mi is tudunk mosolyogni a történteken...Bencus sérülése nem annyira vészes, a legnagyobb baja, hogy 2 hétre felmentették a torna, ekként a focizás alól is és víz sem érheti a fejét.

Mindezek után megettük a szépséges Sacher-tortát is, Zsombort pedig karanténba helyeztük a nap hátralévő részére.

Ma reggeli kiegészítés: nagy izgalmak közepette elmentünk ma iskolába. Az öltözés kicsit problematikus, sok ruháját nem tudom feladni rá, ami még nem gond, ebben a melegben. Pannika néni kicsit megzavarodott, amikor meglátta, de utána tettre készen szervezte, hogyan fognak segíteni neki. Edit barátnőm nemrégiben telefonált, éppen tízóraiztak, két kislány kísérte a mosdóba, illetve segített neki az ivásnál. Mondtam én neki, hogy ő lesz ma a sztár...:))

Egy híján egy évtized

2011-09-07T11:41:00.000+02:00

Számomra is hihetetlen, hogy már 9 éve itt van velünk, tengernyi boldog pillanatot és egyre többször komoly fejtörést okozva számunkra.:)

Ő talán a legérzékenyebb gyermekünk, aki ráadásul hatalmas igazságérzettel van megáldva és ez bizony rengeteg esetben sok belső feszültséget okoz neki. Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy nagyon jó eszű, csak sokszor noszogatni kell, hogy jobban koncentráljon. Továbbra is lelkes focista, és változatlanul nagyon édesszájú.

Méreteit tekintve korának megfelelő, bár kicsit vékonyka,a lába viszont óriási, 37-es szandit hord bent, bár sportcipőből elegendő még a 36-os is.

Isten éltessen, drága nagyfiam!

Emelem kalapom...

2011-09-03T11:16:00.000+02:00

...lakóhelyem nyomozó hatósága előtt, tegnap óta előzetes letartóztatásban tengeti napjait a betörőnk.

További sikeres munkát kívánok nekik!

Búcsúk

2011-09-01T09:13:00.000+02:00

A mai napon sokmindentől búcsút vettünk, némelyektől érzékenyebbet, a többitől kevésbé érzékeny búcsút.

Én személy szerint enyhe szomorúsággal búcsúztam a nyártól, az ősz nem a kedvenc évszakom. Mivel az időjárás még bőven a nyarat idézi, a letargia nem uralkodott el rajtam és igyekszem, hogy ne is törjön le az évszakváltás.

Búcsút mondunk a nyári szünetnek, ez különösen a kiskorúaknak okozott rossz pillanatokat, közülük is inkább az érettebb korosztálynak.

Kata végső búcsút intett a gondatlan óvodai létnek, és megkezdte a nagybetűs életet az iskolában. Zsombor ugyan még folytathatja az önfeledt játékot, de holnaptól ennek a színtere az óvoda lesz (bár gyakorlatilag óvónői kérésre csak hétfőn kezdi az ovit).

Én 11 év után búcsúzom a kollégáimtól és a munkahelyemtől, egyik szemem sír, a másik nevet, de szerencsére a mosoly erőteljesebb.

Minden elsősnek és nem elsősnek jó iskolakezdést kívánunk.

És ami kimaradt

2011-08-23T21:31:00.000+02:00

Pózolás a teraszon

Csak mert szép

A kincsek

Leanderes pózolás

Felhő

Nem beállított kép-szerintem tökjó

Tetkós csávók

Egy kis giccs

Kövek

Keserédes nyaralás 4.

2011-08-22T14:01:00.000+02:00

A két, gyors egymásutánban megejtett kulturális jellegű feltöltődés után kizárólag az uszonynövesztésre koncentráltunk, már amikor a szél engedte. A szigettúrát követő napon elképesztő erővel fújt, így aznap lényegében kimaradt a fürdőzés, helyette - Péterapával szolidaritást vállalva, akinek minden valószínűség szerint az előző esti curry-s tészta tett be (bár ő eleinte ragaszkodott a napszúráshoz, amit álláspontja szerint az általam rákényszerített két túrán szedett össze, azonban én csalhatatlan logikával rámutattam arra, hogy az előző napi szigetkörúton erre nem volt alkalma [árnyék, fejfedő stb.], viszont azt is elismertem, hogy a vulkáni túrán ippeg megszúrhatta, de kicsit furcsának találtam, hogy hatása csak késleltetve jelentkezett), bár erre rácáfol, hogy a gyomra azóta is fájdogál - a szobában heverésztünk, mesét olvastunk, kicsit készségetfejlesztettünk, sétáltunk, környéket fedeztünk fel.

A hátralévő napok azonban tényleg a fürdőzésről és a kikapcsolódásról szóltak, óriási fejtörést okozott, hogy mikor melyik pancsolóalkalmatosságot keressük fel, de végül megoldottuk a problematikát.

Esténként kihasználtuk a szálloda gyönyörű fekvésű játszóterét, amit napközben lehetetlenség volt, az odatűző nap miatt, mentateát ittunk a teraszon vagy egyszerűen csak lementünk a partra és sziklákat másztunk.

A hazautazás időpontja elég idétlenre sikeredett, helyi idő szerint este 11-kor indult a gépünk. Távozás előtt begyűjtöttük az obligát, többféle színű leandert, és most reménykedünk, hogy meggyökereznek és tartósan emlékeztetnek majd minket erre a keserédes, azonban fantasztikus nyaralásra.

Visszaútra készülve

Leanderlopás

Este fél 11, reptér, kissé fáradtan

Keserédes nyaralás 3.

2011-08-21T22:25:00.000+02:00

A vulkáni kiruccanást követő napon korán reggel indultunk a szigettúrára. Némi bolyongás után az első állomásunk az Aiszklepion volt. Ennek kapcsán azt kell tudni, hogy a sziget Hippokratész szülőhelye, és a célba vett helyen működött az általa létrehozott kórház. Aszklepion úgy lett - lépcsőzetesen - kialakítva, hogy a gyógyulás három szinten menjen végbe. Elsőként a fizikai, másodjára a lelki, végül a szellemi szinten. A szintek lépcsőzetesen emelkedtek, az egyik szintről a másikra csak akkor lehetett lépni, ha megtörtént a gyógyulás az alsóbb szinten. A negyedik teraszon maga a templom és az erdő volt, ahova a gyógyítók és a papok rendszeresen visszavonultak, hogy saját lelkükben is rendet teremtsenek. Nos, a rekkenő hőségben felmásztunk mindhárom szintre (és persze minden, mászásra kevésbé alkalmas helyre), miközben a lurkók a korai ébredés miatt elmaradt reggelit is igyekeztek pótolni, és az elmaradhatatlan macskákkal is haverkodtak.

Ezt követően a busz elszállítmányozott bennünket a sziget legmagasabban fekvő településébe, Ziába. A triumvirátus jól tűrte a megpróbáltatásokat, egyetlen leányzónk különösen fellelkesült a pénzköltés lehetőségétől, Gábor, az idegenvezetőnk tájékoztatása szerint ugyanis a falvacska a turistákra szakosodva egy tömött bazársorral bír. Mielőtt még sekélyesnek tűnnénk, eme sor alapos és mélyreható felfedezése előtt felmásztunk a szépséges kis ortodox templomhoz, megcsodáltuk a kilátást, majd megkezdtük a beszerzést.:)

A gyönyörű látvány, háttérben a sóstóval és a mélykék tengerrel

Zia után - jócskán megéhezve, de a kilátásba helyezett piknik reményében - elindultunk a hajóállomásra, ahonnan egy röpke, bár annál hullámzóbb hajókázás után eljutottunk a sziget legtávolabbi csücskébe, a Kefalosz-öbölbe, egy háborítatlan kis partszakaszra. Menet közben megálltunk egy olyan helyen, ahol a sziget annyira összeszűkül, hogy mind az északi, mind a déli parton húzódó tenger láthatóvá vált. Láthattunk továbbá egy icipici, egyetlen kis kápolnával felszerelt szigetecskét, ami állítólag a helybéliek kedvenc esküvői színtere.

A kies öblöcskébe érve kezdetét vette a fieszta: mennyei finom, frissen fogott és grillezett halat, suvlakit és görög salátát ettünk ropogós kenyérrel,hozzá vörösbort ittunk (nem, a kiskorúak nem kaptak, ennyire engedékenyek még nyaraláskor sem vagyunk). Ezt leöblítettük egy frissítő fürdőzéssel (tényleg hűsítő volt, akkor már erőteljesebben fújt a meltemi,majdnem dideregtünk), majd a nehézkes kijövetel után (ez a partszakasz durván kavicsos volt, cirka félórámba telt, mire bevánszorogtam a vízbe, kb. ugyanennyibe, mire Zsomborral nehezítetten kievickéltem, ekként én oda többet be nem tettem a lábam) a legkisebbek hódoltak újkeletű szenvedélyüknek és a már amúgy is tekintélyes kavicsgyűjteményünket bővítették (miután törülközőkbe burkolva túlélték a hideget , a legnagyobbak pedig - dacolva az erőkkel - a stégről ugrándoztak hol az apukájuk kezébe, hol csak úgy az amúgy kristálytiszta vízbe.

A pikniket követően, már jócskán elfáradva, ezért puskaporosabb légkörben elindult velünk vissza a hajó. A nyűgösebb kisembereknek ekkor már semmi nem volt jó, hogy úgy mondjam, a sz.r sem volt elég keserű, a többféle színben pompázó, áttetsző víz, a szebbnél szebb sziklafalak és a már hatalmas erejét fitogtató és ezért több alkalommal bőséges vízáradatot a képünkbe loccsantó meltemi szél sem vonta el a figyelmüket valós vagy vélt sérelmeikről.Ezért következő és egyben utolsó célállomásunkon már csak egy jégkrémre futotta az erőnkből, így a szélmalmok kimaradtak az életünkből.

Vacsorára azért összeszedték magukat, így az átmeneti üzemzavar után végül vidáman fejeződött be a napunk.

Diagnózis

2011-08-21T21:03:00.001+02:00

Zsombor: mindjár hányni fogok.
Apa: miért?
Zsombor: mert vérnyomásom van.
:))

Keserédes nyaralás 2.

2011-08-21T16:43:00.001+02:00

A második nap külön bejegyzést érdemel, annyi szépséget nyújtott. Már itthon elhatároztuk, hogy idén nem csupán heverészni fogunk, hanem ötvözzük az aktív, kulturális élményeket is jelentő kikapcsolódással a vízben való fetrengést és így is tettünk. A kiskorúak előtt le a kalappal, az édesapjuk többet nyavalygott a két túrán, mint ők.:)

Már itthon nagy lelkesedéssel beszéltünk az egyik tervezett kirándulásunkról, aminek célpontja a közeli vulkánsziget, Nisszirosz volt. Zsombor - leginkább a Shrek első epizódján edződve - nagy vörös lávatengerre és tűzre számított, ezt ugyan nem kapott, viszont kétszer egy órás hajókázást, a vulkán kráterében való nézelődést (miután némi küzdelem árán a tűző napon lejutottunk) és büdös kéngőzt azt igen.

Indulás a kikötőbe (Dodó azonnal elkunyerálta Bence napszemüvegét és őszinte meglepetésemre nem csupán azért kellett neki, hogy kötekedjen a bátyjával, hanem egész nap ragaszkodott a viseléséhez, Bencus csak a röpke szunyókálás alatt tudta kihasználni)

A hajóutat különösebb probléma nélkül túléltük, legkisebbünk megejtette gyors délutáni sziesztáját az ölemben, a nagyok eszgettek, nézelődtek és álmélkodtak az óriási hullámokon.

Kikötésünket követően a sziget fővárosában, a valamivel több, mint 600 főt számláló Mandrakiban töltöttünk el másfél órácskát, amibe belesűrítettünk egy fagyizást a hangulatos, tavernákat sűrítő, árnyas téren, begyűjtöttünk néhány szuvenírt (a sziget egyik jelképének számító termék a mandulaszirup, ami alkoholos és alkoholmentes variácóban egyaránt készül - egy sűrű hófehér lötyit kell elképzelni, ami szörpként, higítva kell fogyasztani, a görögök által ajánlott higítási arány az 1 a 3-hoz, de nekünk inkább az 1 a 7-hez arányú felvizezését javasolták - , az ízéről még nem tudok beszámolni), az út mentén frissen szedett fügét és gránátalmát csemegéztünk és Zsombor szert tett két nagyon értékes zsákmányra (komolyan, egész álló nap szorongatta őket, haza is kellett hoznunk, azóta is a kis komód ékessége), majd buszokba tömörülve elindultunk a szerpentines hegyi úton a "kitörés" (a'la Zsombor)felé.

A kincsekkel

300 méter magasan levő krátert a helyiek Stefanos-kráternek hívják, enyhén ovális alakú, legszélesebb átmérője 260 méter, mélysége közel 30 méter. Hófehér sziklahasadékokban, a tűző napon vezet lefelé a jó 10 perces, kevésbé gyerekbarát út, de hősiesen igyekeztek lefelé a kitöréshez. Péter percenként közölte, hogy ő bizony itt és most, már tuti napszúrást fog kapni, ennek elkerülésére hol a saját pólóját, hol az enyémet köti a fejére, de így is küzd. Nem veszett el bennem sem író, sem költő, ezért szavakkal nehezen fogom visszaadni a látványt, amiben részünk volt, de azért megpróbálom, illetve beszélnek majd helyettem a képek: lent a kráter mélyén helyenként még most is füstölögnek a rések, néhol erős kénes szagot árasztva (olykor kifejezetten hányingerünk volt tőle emiatt viszonylag hamar vissza is küzdöttük magunkat a tetejére), illetve egyes lukaknál sárgás - kristályos kicsapódás volt látható.

A krátertől a sziget legmagasabb pontján fekvő faluba vezetett az utunk, ahol mindössze 61-en élnek. Itt leginkább csak a csodálatos kilátásban gyönyörködtünk, macskákat kergettünk és simogattunk, illetve fotókat készítettünk.

Este 7 óra magasságában, kellemesen elfáradva indultunk vissza a hajóval. Visszafelé úton csodáltuk a gyönyörű naplementét és kezdtünk közelebbi ismeretségbe kerülni a meltemi nevű széllel.

Keserédes nyaralás 1.

2011-08-20T18:16:00.001+02:00

A már ismert előzmények ellenére megpróbáltuk kihozni a maximumot az egy hétből, ami kisebb-nagyobb mértékben sikeres is volt. Természetesen az első napokban uralta a gondolatainkat az otthoni történés, majd ahogy közeledett a hazautazás napja, megintcsak előtérbe került az inkriminált esemény. Családunk kiskorú részlegét igyekeztük nem túlságosan traktálni a témával, de a jelen állás szerint ez nem volt túl eredményes, bár a két kisebb ugrifüles egész jól viszonyul a betörés-problematikához, Bence totál kész van és retteg itthon (most is kibulizta, hogy máshol aludjon).

Na szóval egy hétfői napon az esti órákban elhagyta a kifutópályát az a gép, ami elrepített minket a választott úti célunkra. (Görögimádatomhoz hűen ez egy görög sziget volt.)Az út maga zökkenőmentes volt, leszámítva, hogy az utolsó fél órában alig bírtam legyűrni a pánikot, pedig már sokszor repültem, most viszont alig vártam, hogy újra szilárd talajt érezzek a lábam alatt. Nem könnyítette meg a helyzetemet az én felügyeletem alatt lévő és mindvégig igen aktív Zsombor sem, aki a végén nehezen viselte a leszíjazást, de végül szerencsésen földet értünk. Mivel már igen a nap végén jártunk, figyelemmel az időeltolódásra is, igazából semmit nem láttunk a környékből, csak becuccoltunk a szállásunkra és vízszintbe igyekeztünk kerülni.

Másnap reggel ért minket a kellemes meglepetés, amikor félkómásan kitántorogva a szobából, kis híján a terasz alatt megbújó - és mint utólag megtapasztaltuk, hűvös, sós és gyerekmagassághoz mérten mély vízű - medencébe hullottunk. Magunkhoz térve azonmód, még hálóruhásan kipróbáltuk a zaklatott éjszaka után (állítólag csak nekem volt az, én viszont tényleg alig aludtam a párás hőségben)a hűs vizet, majd az obligát reggeli teendők után megpróbáltuk felfedezni a csodálatos környezetet, ahová érkeztünk.

Az első napon (ami az idétlen indulási időpont miatt tulképpen már a második volt) mindent egyszerre szeretett volna a triumvirátus, ezért hol az sk. medencénkben, hol az egyetlen édesvízű és csúszdákkal felszerelt medencében, hol pedig a kristálytiszta Égei-tengerben kíséreltek meg uszonyt növeszteni.

PS: aki akarja, nyugodtan ugorja át a következő néhány posztot, mivel ömlengeni fogok és képtengert feltölteni, hiszen ami képem megmaradt, az csak a blognak köszönhető, még jó, hogy sokszor túlzásba estem a képmennyiséggel...

11.

2011-08-19T19:04:00.000+02:00

"A házasságunk nem egy tündérmese, nem hint rám rózsaszirmokat, és hétvégenként nem repít el Párizsba, de ha levágatom a hajam, észreveszi. Ha felöltözöm, hogy elmenjek valahová, megdicséri a ruhámat. Ha sírok, letörli a könnyeimet. És mikor magányos vagyok, szeretettel vesz körül. Ugyan kinek kell Párizs, ha megölelik helyette?" (Cecelia Ahern)

Hogy rohadjon le a keze...

2011-08-17T21:02:00.002+02:00

Tudom, elég húzós ezt a virtuális nyilvánosság előtt bevallani, különös tekintettel választott és gyakorolt szakmámra, de bizony szívem szerint levágnám azon rohadék személy(ek)kezeit, aki(k) pajszerrel totálkárossá tette a biztonsági zárral ellátott teraszajtónkat, majd megfosztott minket jónéhány ingóságunktól, fel-és kiforgatva a házunkat, behatolva a privát szféránkba, megkeserítve a jól megérdemelt nyaralásunk napjait.

A két asztali számítógép eltulajdonítása azért volt különösen fájó a számomra, mert az összes - és sajnálatos módon 2007.ősze óta előhívatlan - fényképünk azon volt fellelhető és most mind odalett. Ez az a kár, amit jóvátenni nem lehet...

Volt, lett...

2011-08-05T10:09:00.004+02:00

Az elmúlt közel 8 hét folyamata, a kezdeti és az utolsó stádiumban készült (a nomád körülmények miatt rendelt óriáspizza- és a pakolásban segédkező barátok részére kijáró sör dobozával tarkított) képekkel. Az biztos, ki kell hevernünk lelkileg...

Száraz adatok és tények a gyerekek egészségi állapotáról

2011-07-17T15:00:00.003+02:00

1/ Tegnap megejtettük Zsombor 3 éves státuszvizsgálatát, igaz, közel 2 hónapos csúszással, no de ebben a korban ennek már nincs akkora jelentősége. Össznépileg mentünk (bár Péter fixálta le az időpontot,a szabadságához igazítva, én tökre elfelejtettem, hogy ez nálunk munkaszüneti nap, így én is velük tarthattam( az erősítés el is kélt).

Szóval a védőnénit már csak Dodő érdekelte, őt méricskélte, 98 cm és 15,2 kg a ded, vérnyomása oké (90/60), szemvizsgálatról lebeszéltem (lásd 2. pont), hatalmas meglepetésemre a hallásvizsgálatnál együttműködött, (pedig előre beharangozták, hogy 10 darab háromévesből csak 3-nál tudják ezt a vizsgálatot megcsinálni, na én rögvest megelőlegeztem a fiamnak a többséghez való tartozást) és ráadásul még komolyan is vette, odafigyelt és jó válaszokat adott, teljesen meghatódtam. A nagyok csak egy testtömeg-és magasságmérést tudtak kiharcolni, de legalább ezt is rögzíteni tudom: Kata 125 cm és 26,2 kb, míg Bence 134 cm és 30,6 kg. Itton gyorsan elvégeztem a testtömegindex-kalkulációt, mindhárman normáls testalkatúak..:))

Védőnéni egy évre kipipálva.

2/ E hónap egyik hétfői napján Péter bevállalta azt a korántsem egyszerű feladatot, hogy elviszi mindhárom csemetét - egyszerre - szemorvoshoz. Problémát továbbra sem észlelünk, de miután mindketten kisikolás korunk óta szemüveget hordunk, jó eséllyel örökölni fogják eme fogyatékosságunkat. Kétkerékre pattantak, fél 3-ra mentek, 3/4-kor jött a szűkszavú sms, miszerint még mindig csak várakoznak. 4-kor én is felkerekedtem a melóhelyemről, hogy felmentőseregként besegítsek, mire odaértem, a váróban nem volt olyan formáció, amely az én kis családomra hajazott volna, ezért megkérdeztem az ott várakozóktól, hogy nem láttak-e egy apukát 3 lurkóval, mire jött a sokatmondó válasz egy hasonló sokatmondó mosoly kíséretében, hogy de igen, éppen bent vannak és nagyon nehezen bírták a gyerekek a várakozást. Ajjaj, rögtön feltéptem az ajtót, bent a rendelőben 3 tüneményesen együttműködő, a vizsgálatban maximálisan résztvevő, nem is annyira hangos gyermek és kissé zilált apukájuk fogadott, meg persze a doktornő. Az eredmények megnyugtatók, mindhárom plusszos, ami az életkoruknak megfelelő, a két nagynál semmi nem utal arra, hogy a közeljövőben rövidlátóvá válnának. Szóval nincs teendő, csak továbbra is figyeljük őket.

3/ Bár fogorvoshoz mostanában meglehetős gyakran járunk (Bence fogváltása nem zökkenőmentes, a zárt tejfogsor miatt most aztán küzdünk ezerrel, folyamatos fogcsiszolások, kilátásba helyezett foghúzások és a már biztos azonnali fogszabályozás körben mozgunk, illetve Katánál is zajlik a barázdazárás), most a bükkösdi veszteség miatt soron kívüli és sürgős jelenésünk volt. Megtudtuk, hogy a törés egy igen nagy és csúnya törésnek bizonyul szakmai berkekben, különös figyelemmel arra is, hogy hátul fogtőig repedt, bár elől csak annyi lászik, hogy fedrén egy háromszögnyi veszteség érte. Tett rá valamiféle tartós pótlást, bár ez elölről abszolút nem észlelhető, de elmagyarázta, hogy ennek is oka van. Leghamarabb 4-5 év múlva lehet csavarral vagy valami hasonló módon pótlást tenni. ÉS hogy teljesen ne nyugodjunk meg, 20-án kell vinni vitalitás vizsgálatra, addig kiderül, hogy ideg sérült-e vagy begyullad-e a fog. Természetesen 4 napja minden este fájlalja az alsó fogsorát, pontosabban az ínyét és az egyik csiszolt fogát, de hogy ez összefüggésben lehet-e a sérüléssel, rejtély számunkra, 20-ig kénytelen vagyok eme tudatlanságban maradni.

4/És akkor továbbra is ott motoszkál az agyam egyik, nem is annyira hátsó szegletében Bence és az ő nyirokcsomói okozta aggodalom. Bár az elmúlt hetekben több szakorvos nyugtatgatott, én még nem tettem pontot az ügy végére, az augusztusi szabadságom alatt további vizsgálatokat tervezek.Az általunk is látható, tapitható 4 csomó továbbra is ott van, bár a méretük némileg csökkent. A gégész május közepe óta 3 alkalommal kontrollálta, továbbra is kizárja a gégészeti problémát. A vérképe tökéletes, a fogorvos úgy nyilatkozott, hogy gócos maradó örlőfog elvileg okozhat megnagyobbodást, de ad 1 neki ott nincs örlője, ad 2 hibátlan a fogsora. A radiológus szerint tuti biztos nem a nyirokrendszer beteg, mert a szerkezetük, állományuk szabályos, bár e vizsgálat kimutatta, hogy az általunk is észlelt 4 csomón kívü további, tényleg a normális méret sokszorosára duzzadt -és a láthatóaknál is nagyobb - nyirokcsomói vannak a nyakán, csak mélyen, nem kitapinthatóan. A jelenlegi instrukció az, hogy figyeljük, változnak-e, ami a rejtett csomók esetén elég nagy feladat...Abban viszont mindenki egyetért, hogy valami ellen védekezik a szervezete, de azt senki nem tudja, mi ellen. Ezért nem tudok én megnyugodni.

Hát ez a nagy helyzet velük. Ehhez képest az én nemrégiben diagnosztizált IR-em piskóta.

Szakik és elcsúszó költözés

2011-07-16T18:21:00.002+02:00

Hogy a kettő hogyan függ ösze? Hát ez nagyon egyszerű. Miattunk nem tudtunk ezen a hétvégén, az eredetileg tervezett időpontban visszaköltözni, hanem további 2 hétig esszük még egymás idegeit. Pedig már annyira vágynánk haza...Bár végülis, még mindig jobb, hogy csak az átmeneti szálláshelyünkön töltött idő nőtt meg 40 %-kal, mintha a felújítás tervezett költségvetése emelkedett volna ugyanilyen mértékben. (Az is nőtt. Csak nem ennyivel.)

No jó, részben "megbocsátok" nekik, az utolsó fázis kulcsembere, a festőnk ma utazott el nyaralni, ezt tudtuk, csak ugye azzal kalkuláltunk, hogy ekkorra már végezni fog.Hát nem végzett. Aminek nagyrészt az az oka, hogy menet közben némileg kiakasztott minket a hozzáállásával, miszerint csak akkor volt hajlnadó festeni, ha egymaga lehetett az egész házban. Márpedig ez az elmúlt néhány napot leszámítva nem így volt, hiszen addig mások is dolgoztak, viszont akadtak volna olyan napok, amikor az emeleten szeparálódhatott volna vagy maximum egy halk szavú, szorgos burkolóval kellett volna osztoznia a földszinten.

Érdekes volt amúgy megtapasztalni az elmúlt 5 hétben, hogy az egyes szakterületek művelői milyen előszeretettel mutogatnak a másikra.:)) A kőműves a gázszerelőre, az a vilannyosra, ő vissza a burkolóra, néha bejöttek a képbe az asztalosok is, és a már említett festő, akinek az volt a fixa ideája, hogy a ház lehetőség szerinti 100 méteres közelében ne tartózkodjon senki, amikor ő fest, viszont olyankor nagy bátran kritizálta a többi szakit.:)

Élesben korántsem volt annyira mulatságos az eltelt időszak, bár néhány hónap múlva minden bizonnyal mosolyogva fogok visszagondolni eme másfél hónapra. De az is biztos, hogy még határozottabbá vált az a véleményem, hogy nem tudnánk végigcsinálni egy komplett építkezést. Még jó, hogy ilyen nem is szerepel a terveink között, pláne most, hogy kiglancoljuk a kérót.

Bükkösdi mérleg - címszavakban

2011-07-04T20:39:00.001+02:00

- Rengeteg sok élmény
- Némi idegen/ismeetlen és az övénél nagyobb méretű fiúruha (még jó...) a hazahozott pakkban
- A zsebpénz fegyelmezett beosztása (na jó, az utolsó napi borítékba rejtett vésztartalékhoz hozzányúlt, de csak az utolsó nap, amikor is a testvéreinek vett egy-egy apró ajándékot - konkréten egy buborékfújó kardot vagy mi a csudát, ami Zsombi esetében már az leamortizált játékok kupacát növeli)
- Egy félig letört maradó metszőfog -ez utóbbit nem kommentálom, gondolom, mindenki sejti, hogy viszonyulok a dologhoz...

Logisztika nyárra

2011-07-02T16:14:00.000+02:00

A gyermekeim egyharmadának már 3 hete, míg a fennmaradó kétharmadnak 2 hete elkezdődött a hosszú nyári szünidő. Elég kemény volt megszervezni ezt a 11 hetet, ennél nehezebb már csak fejben tartani, hogy ki mikor hol tartózkodik, ráaádul további nehezítő tényező, hogy ugyancsak 3 hete nem otthon lakunk és ez az állapot előreláthatólag még legalább 2 hétig fenn fog állni.

Bencus az első héten még egymaga volt itthon, mármint élvezte tesóm vendégszeretetét, míg anyukám "feladata" volt a két kisebb begyűjtése a napközbeni ellátást biztosító intézményekből, miután átmeneti szállásunk a lakóhelyünkhöz, egyúttal ezen megörzőkhöz képest a város túloldalán található.A második hetet a két nagyobbik csimóta a távolabbi nagyszülőknél töltötte, Zsombor tesómmal volt, akit anyukám erősített. Ezen a héten a változatosság kedvéért a két kisebb volt otthon, míg Bence esetében nagy lépést tettük az önállósodás felé: 7 teljes napon keresztül (ami még most is tart, holnap este érkezik majd haza) 19 iskolatársával és 3 kísérő pedagógussal együtt Bükkösdön táborozott. A hét közbeni informálódás alapján jól érzik magukat, felszabadultak,élvezik a változatos programokat (pécsi állatkert, kaposvári strand, Szigetvár, erdei túra stb.), de esténként kicsit nehezebben viseli ezt a valamennyiünk számára új szituációt, ezt abból gondolom, hogy minden este, amikor beszélünk, százszor elmondja, mennyire szeret minket és mennyire hiányzunk neki.

Most, hogy 3 héten túl vagyunk, már csak 8-ról kell gondoskodnunk. A következő 2 héten elvileg Péter a soros, "szabadságon" lesz, de mivel ez nála nem életbiztosítás, vésztartaléknak van a tarsolyomban Katának 2 tábor, legalább eggyel kevesebben lesznek, ha mégis a mamának kell beugrania. Mivel nagyon optmista vagyok, úgy számolok, hogy ekkor már visszaköltözünk felturbósított lakunkba, ennyivel könnyebb dolga lesz az ezt követő 2 hétre újra bébiszitterré alakuló anyukámnak. És augusztus 1-től eljön az én időm is: egész hónapban szabadságon leszek, juhhé! Az utolsó nyári hónapban sem fogunk unatkozni, az első héten Bence újra hódolni tud a szenvedélyének, amit - legalábbis szervezett formában - a nyáron hanyagolni kényszerül, megy focitáborba. A második héten elutazunk egy kicsit távolabbra, kb. ez lesz az az egy hét, amikor nyugiban tudunk együtt lenni ötösben, mert bár Péterapa még az ezt követő héten is itthon tervez lenni (hú, ez iszonyú magyartalannak hangzik), ez minden bizonnyal nem így lesz. Augusztus 22-től a bölcsis gondozónő javaslatára - hacsak addig meg nem szánom szegénykémet - Zsombor visszamegy 2 hétre a bölcsibe, csupán a közösségi élethez visszaszoktatás okán, a nagyokkal meg kezdünk készülni az iskolára. És akkor szeptember 1-én többünknek új korszak kezdődik az életében: Kata kezdi az első osztályt, Zsombor nyuszi csoportos nagy óvodás lesz, én pedig 11 év után munkahelyet váltok,a család egységének megóvása érdekében feladtam azt az álmomat, hogy a pulpitus közepén üljek (egyébként nem volt annyira nehéz, mert az elmúlt fél évben megtapasztaltam ennek az árnyoldalait is és legfeljebb egy könnycseppet fogok elmorzsolni augusztus 31-én, amikor megszűnik a jogviszonyom), helyette az egyik-valamelyik oldalt fogom erősíteni.Legalábbis remélem...

Romokban

2011-06-15T20:36:00.000+02:00

Kicsit mi, szülők is, ránk férne már egy hosszú szabadság...

A házunk viszont nagyon. Eljutottunk a várt házszépítésig, szombaton kiköltöztünk (izgalmas móka volt, az egész földszintet ki kellett üríteni, fent meg középre pakolni a bútorokat), kedd reggel szétverték az alsó részt (nem túlzás, minden aljzatot felvertek, falakat bontottak, én csak fényképen láttam az eddigi történéseket, de a Dodó szavaival élve, aki élőben is megtekinthette, "undojító", ami ott van ). Az utolsó utáni pillanatban megváltozott az áteneti szállásunk színtere, most Timiéket boldogítjuk, kb. 4-5 héten keresztül. Mindannyiunknak sok-sok türelmet kívánok, hogy ezt a néhány hetet átveszeljük és a végén még beszélőviszonyban is maradjunk.:))

Képekkel később jövök.

Felvették!!!

2011-06-01T08:38:00.000+02:00

Kedvenc ovink óvodatitkára volt olyan kedves, hogy tegnap este felénk kanyarodott és átadta a hivatalos értesítést, csak hogy ne izguljunk tovább: Zsombor felvételt nyert szeptembertől, és ha minden igaz, ugyanabba a nyuszi csoportba fog járni, ahonnan Katus most ballagott. A jelét már lestipistopiztam, teherautó lesz.:)) Örülünk.

Dögrováson

2011-06-01T08:35:00.000+02:00

A vírus, amivel napok óta küzdünk, egyelőre úgy tűnik, kiütéses győzelmet fog aratni felettünk.

Zsombor után következett Péter, akinek rövid, de annál hevesebb és intenzívebb lefolyással kellett szembenéznie, szombat éjjel kezdte, vasárnap estére már jobban volt, bár normálisan csak tegnap evett először.

Én már vasárnap is bizonytalannak éreztem a gyomrom, de hétfőn anyukámra bíztam a kicsit (gyötör is miatta a lelkifurdalás)és bementem dolgozni. A napot végül nehezen, de túléltem, viszont estétől már egyértelmű volt, hogy én sem úszom meg.

Aztán, hogy fokozzuk a helyzetet, hétfő éjjel Zsombor megint hányt, majd ismét hasmenése lett, vagyis visszaesett.

ÉS akkor kedd hajnalban telefonált a mama, hogy ő nagyon szereti az unokáit és bármikor máskor vigyázna rájuk, de éjfél óta elég bensőséges kapcsolatba került a két betűs mellékhelyiséggel, ezért nem igazán tud eljönni.

Summa summárum: itthon vagyok Dodóval, egyikünk sincs top-on, és már csak azt "várom", a nagyok mikor kerülnek sorra.

Egyszem csajszink - az utolsó májusi szülinaposunk

2011-05-30T18:03:00.000+02:00

Az így besűrűsödött májusi végi szülinapok sorában (akik között, restellem, kimaradt a gyermekeim édesapja - legalábbis a blogos köszöntést illetően -, aki a legkisebb ugrifülest - anyósom után - követi a sorban 25-én)végül elérkeztünk a ma 15.55-kor 7. évessé vált lánykánkhoz.

7 évvel ezelőtt ezen a napon vasárnap volt, május utolsó vasárnapjaként gyermeknap (a nem egészen 21 hónapos Bencével minden tervezett programról lemaradtunk, sőt, aznap délutánra mozijegyünk is volt, valami rémdrámát akartunk megnézni kettecskén, erreföl én hajnalban elkezdtem vajúdni, ezért ugrott a különprogram - a filmet azóta, cirka 5 éves késéssel megnéztük itthon dvd-n, egynek elment, kár, hogy a jegyet Péter nem tudta értékesíteni, pedig még a szülőszobán, a két perces fájásaim közepette is próbálta rátukmálni néhány barátunkra, de senki nem volt vevő a hirtelen mozizásra), sőt, hogy a helyzetet fokozzuk, pünkösd vasárnapja is május 30-ra esett. Így baráti hangulatban telt a kórházban a vajúdás 9 órája, aminek eredménye ez a - mostmár - barnásszőke tündér (akiben időnként egy nagyszájú amazon veszett el). ÉS akinek mára "göndör" hajat kellett produkálni, ami most még nem olyan egyszerű, hiszen rövid a haja, de megegyeztünk, hogy elkezdjük újra növeszteni, majd csak sulikezdés előtt vágunk a végéből.

Isten éltessen, kicsi lánykánk!

A rúd

2011-05-28T22:00:00.000+02:00

Az a bizonyos, ami rájár az emberre.

Az elmúlt hétből 3 napot otthon töltöttem Zsomborral (az obligát mandulagyulladás okán - lassan tényleg el kell gondolkodnunk, mi legyen a sorsa), erre alig 3, bölcsiben töltött nap után csütörtök este beköszönt családunkba a rettegett kór: szerencsétlen apróságom este fél 8-kor elkezdte és hajnali fél 4-ig, menetrendszerűen 15 percenként felriadva a szunyókálásból, tesztelte a szülei gyorsaságát és helyzetfelismerését: végig hányta ezt az időt. (Szerintem a legiszonyatosabb klasszikus közösségi kórság ez a hányós-hasmenős vírus, legalábbis én teljesen kikészülök tőle, ráadásul tipikusan az egész családon végig szokott menni.)Visszatérve Zsombor éjszakai programjához, sajnos kiütéses győzelmet aratott, letaglózta a kicsit, aki azóta ma először evett, vagyis inkább csipegetett néhány falatot. Én azon az éjszakán megszámlálhatatlan sokszor öltöztettem át, cseréltem ágyneműt (mert az esetek zömében nem voltam elég gyors), fertőtlenítettem, mostam fel, súroltam ágyat/szőnyeget. Doktornénink felhomályosított, hogy a bölcsinkben és az ovinkban is tombol ez a nyavalya. Nem vigasztalt meg, sőt retteghetek, mi mikor dőlünk ki. Zsombinak jártányi ereje sincs, bár ma már evett, szinte egész nap kézben van vagy fekszik. Ma már nem hányt, csak reggel öklendezett, aztán délelőtt 10-kor a nagy csend gyanússá vált főzés közben és elájulva találtam a kanapén, de ebből a váratlan és szokatlan időpontú alvásból jól ébredt, kért enni, bár ez a javulás sajnos csak átmenetinek tűnik. Enyhe panaszaim ma már nekem is voltak, gyorsan legurítottam néhány pirulát (rettegek a gyomorfájástól és a hányástól), és csak reménykedni tudok, hogy a nagyok kimaradnak a jóból.

Mindeközben Kata életében is nagy nap volt a tegnapi: elballagott az oviból. Szegénykém miatt van egy kis lelkifurdalásom, túl sokáig nem időztünk az ünnepséget követő mulatságon, Zsombor nem volt formában, viszont mindketten szerettünk volna ott lenni egyszem lánykánk búcsúzásán, így értelemszerűen a 3 éves nagylegény is jött. ÉS még a beígért fagyizás is elmaradt, részben Zsombi miatt (bár ezt még ki tudtuk volna kerülni), másrészt Bence titokzatos, aggasztó és egyelőre magyarázat nélküli tünetei miatt. Miatta nagyon aggódom, már volt néhány vizsgálat, jelenleg gyógyszert kapott, de ha nincs változás, jönnek a továbbiak és nagyon bízom abban, hogy csak valami banális dolog van a háttérben. Egyelőre gyógyszer, mindenféle fizikai megerőltetés negligálva (ez nagy érvágás a fociimádónak)és várakozunk.

A ballagó:

Hájom

2011-05-23T18:58:00.000+02:00

Drága kicsi fiam, kicsit több, mint 2 óra múlva eljön az a perc, amikor 3 évvel ezelőtt először megláttad az égboltot.
Isten éltessen sokáig, nagyon - nagyon szeretünk!

Szigeti veszedelmek

2011-05-22T22:09:00.000+02:00

Kezdődött rögtön azzal, hogy a volt vőlegényem kitalálta, autó helyett menjünk inkább vonattal, mert 1. kényelmesebb (neki, mert nem kell hosszú órákon át vezetnie és a gyerkőcöknek is, hiszen, ha akarnak, szaladgálhatnak - azzal pedig nem voltunk hajlandók foglalkozni, utastársaink idegeit mennyire készítik majd ki) 2. jóval olcsóbb (igen, költségérzékeny a férjuram), ami igaz is, nagycsaládosként tényleg nevetségesen kis összegből meg lehet járni a fővárost oda-vissza, még akkor is, ha a vonatok többsége pótjegyes. Ehhez a kérdésköréhez tartozott annak a megszervezése is, hogy kocsi hiányában hogyan jutunk el a célállomásig, és sógorom váratlan programja miatt végül BVM-vel (=busz, villamos, metró, illetve volt némi HÉV és az utolsó 4 km-en - mivel nem akartunk ennyi cuccal gyalogolni - taxi is) mentünk. De szavam sem lehet, gyermekeim nem égettek le egyátalán, egész csendben tűrték a néhány órás megpróbáltatást. Bár nagyjából van elképzelésem, hogy az utastársak miként viszonyulnak egy 3 kisgyerekkkel rendelkező családdal történő együttutazáshoz, ennek egy hölgy az út végén hangot is adott, konkrétan leszálláskor hozzám fordulva közölte, hogy nem is gondolta volna róluk, de nagyon jól bírták és szépen viselkedtek a 2 és fél órás vonatút alatt. (Igazából mázlink volt, az utolsó kocsiban rajtunk kívül alig páran utaztak, mi igyekeztünk - biztos, ami biztos alapon- tőlük viszonylag távol letelepedni, így szerintem nem hallották, amikor 1. Zsombor fennhangon hülyézett engem [tudom, inkább el kéne hallgatnom, szégyellem is magam miatta, egész egyszerűen nem tudok rá hatni semmivel és gőzöm sincs, miért kezdett el rondán beszélni, illetve a gondozókkal való beszélgetés óta van egy kis fogalmam, de ebbe inkább nem mennék bele], 2. a telefonomon nyomattam a követelt zenét, 3. és talán azt is jobb eltitkolni, hogy az út első órájában végig ettek, hogy addig is csendben legyenek. Na, de végül szerencsésen megérkeztünk a nyaralóba.

Itt aztán folytatódott azzal, hogy miután a nagyszülők viszontlátása miatti örömködésen túl voltunk, a kedélyek lenyugodtak, bokáig a Dunába is belegázolhattak, hosszas civakodás után azt is eldöntötték (Bence -Kata), hogy melyik este melyikük és milyen formában alszik a nagyszülőkkel együtt,és végül mindenkit ágyba dugtunk, Péter teljes terjedelmével átgyalogolt az egyetlen szemüvegén. Egyetlen, mert csak az volt ott nála, de egyetlen azért is, mert jelenleg éppen nincs váltó szemüvege, itthon sem. Innentől érdekesen zajlottak a napok, miután viszonylag nagyfokú a rövidlátása és pechünkre még csak az enyémmel sem mutat tökéletes egyezőséget, az én szemüvegemet sem tudta használni. És itt rögtön vissza is kanyarodunk az első témához, különösen szerencsésnek kellett érezzem magunkat és óránként megerősíteni az uramat abban, hogy jól tette, hogy kierőszakolta belőlem a vonatozást, mert most mi lett volna velünk... (A szemüveg okozta probléma most is akut, hiszen holnap munka, szemüveg viszont biztos nem lesz rögtön....)

Szombat délelőtt megtörténtek a szülinapi köszöntések (durván összetorlódnak mifelénk így májusban), ki lehetett próbálni az új játékokat. Különösen Zsomboré volt telitalálat, azóta sem engedi ki a karmai közül a verdás vízipisztolyát (mindenki hatalmas szerencséjére nem sugárban köpi a vizet, hanem csupán apró adagokat nyom ki egyszerre), mindenkit felavatott vele.

Az ebédet és a rendhagyó déli sziesztát követően

miután megérkeztek a nagyon várt unokatesók is, kezdetét vette a vízi móka és mulatság. Részben a kertben

Részben pedig a Dunánál. Volt kavicsdobálás, sárdagonyázás, kajakozás, zátonyhoz történő kisétálás. És a legtöbb esetben - újabb veszedelemként - csatlakozott hozzánk a sziget-gondnok bolond kutyája, Géza is, aki állandó szórakoztatásra tartott igényt, amit a 6 gyerek ki is elégített.

Amikor pedig megunták a vizes szórakozásokat, kitaláltak újakat vagy pedig csak kisétáltunk a sziget-csúcsra és gyönyörködtünk a látványban.

Hazafelé úton pedig - kevésbé igényes vonaton - kellemesen elfáradva ejtőzött az aprónép.

A fantasztikus hétvégéhez kapcsolódó Zsombi-sziporka_
Épp megyünk át a komppal a szigetre, mellettünk elhúz egy kajakos. Zsombor rövid ideig hallgat, majd megkérdezi tőlem:
-Anya, mikor veszünk seprűt?
Nem értettem, miért akar seprűt, honnan jutott az eszébe, ezért elkezdtem kérdezgetni erről.A válasza:
Azért kell nekem a seprű, hogy tudjam vele csapkodni a vizet, úgy, mint akik a hajóban ültek.

Húsvét hétfőjén

2011-04-25T18:10:00.000+02:00

Abszolút pihenéssel - már ha nem volna fogalmilag kizárt 3 kisgyerek mellett:) - telt ez a nap, részben annak köszönhetően, hogy egy szem leánygyermekünk tegnap produkált egy viszonylag magasabb lázat és bár ma már tűrhetően van (az ügyeletes orvos nem volt túlságosan bőbeszédű, nem is adott neki semmit, a leletből tudtuk meg, hogy heveny mandulagyulladása van), inkább bent tartottam őt a házban, a fiú-részleg ugyan rövid időre elment, de leginkább ők is bent ténykedtek.

Volt reggel összebújós mesenézés (kiskamaszunk még bőszen aludt, döbbenet, milyen "tüneteket" produkál, egyre gyakrabban...)

Aztán alkottunk is (az bizonyára mindenki számára kiderült már, hogy nem vagyunk egy kreatív népség, a vágy sokszor megvan bennem, de sajnos az idő-tényező gyakran közbeszól, na meg az ügyetlenségem is, azaz részemről a kreatívkodás kimerül az üvegmatrica-gyártásban, illetve jelen helyzetben ezt is csak feltételes módban írhatom)

Mely tevékenységnek - többek között - az alábbi eredményei születtek

Miközben a 11 óra magasságában magához tért elsőszülöttünk főnöki székében a fociról olvasott (a szenvedély továbbra is kitart, sőőőt, mindenféle kupákra, utánpótlás válogatókra jár a csapattal, kitartóan edz heti 5 alkalommal, nagyon díjazom, hogy így áll hozzá)

Húsvétolás

2011-04-24T17:33:00.000+02:00

Azt hiszem, most már hagyománynak mondhatom: tegnap délután - a remek napsütéses időben, a sonka-tojás-kalács triótól eltávolodva, jóféle házi szalonna és kolbász nyílt tűzön történő sütögetése, majd elfogyasztása közepette - nagyobb családi körben ünnepeltünk, összekötve az obligát - és kevéssé kedvelt - locsolkodással.

A legkisebbek legnagyobb örömére (a lelkesedéshez és keresgéléshez a 13, illetve 8 és fél éves, felvilágosult "nagyok" is csatlakoztak)a nyuszi is járt a kertben és elrejtett mindenféle édes és kevésbé édes meglepetést. A fiúknak a vers és a locsolás fejében külön piros tojás is dukált. A kezdeti szégyenlősködés után legkisebbünk is fennhangon szavalta a "Zöld erdőben jártam"-ot, némi jutalom fejében..))

Azért a készülődés sem maradt el: bár húsvét hétfőjén mi nem megyünk sehová és nagy valószínűséggel hozzánk sem jön senki, tegnap sógorom megfőzte a sonkát, tojásokat, én ma megsütöttem a foszlós kalácsot, na meg a torma is a hűtőben figyel. Így a holnapi nap a pihenésről fog szólni, amihez nagy mértékben hozzájárul, hogy - tudom, nagyon profán leszek - Péterrel egyesítve erőinket, a 3 méter magas vasalnivalót leküzdöttük..))

Isten ujja-avagy jelek, kérdések és - egyelőre - bizonytalan válaszok

2011-04-02T21:53:00.001+02:00

Hosszan gondolkodtam, milyen címet adja ennek a posztnak, végül az apósom által használt kifejezéshez nyúltam. Ami biztos, hogy a történteket én is jelzés-értékűnek gondolom, ami felvetett egy rakat eldöntendő kérdést (igaz, ezek többsége már jó ideje foglalkoztat), sajnos azonban megnyugtató válaszok még nem születtek, bár az elképzelések kezdenek körvonalazódni.

Bár a kiindulópont nem a múlt hét péntek éjszakája, én mégis ott kezdeném: valószínűleg már azzal hibát követtem el, hogy péntek este, miután a gyerkőcök elaludtak, még 11-ig dolgoztam a gépen (mentségemre szóljon, az motivált, hogy a hazahozott melót még a 2 pihenőnap előtt letudjam és a továbbiakban maximálisan a családomra tudjak koncentrálni), az sem volt túl jó ötlet, hogy amikor végeztem, "kikapcsolódásként" közel éjfélig egy ~~rohadt unalmas~~ rendkívül érdekfeszítő aktát olvasgattam az ágyban, majd alig fél óra alvás után arra riadtam, hogy majd kiugrik a szívem a helyéről, valaki ül a mellkasomon, hányingerem volt, nehézlégzésem és olyan halálfélelem és szorongás tört rám, amilyet még soha nem tapasztaltam. Próbáltam lecsillapodni, de a pánik csak nem múlt, no meg a rosszullét sem, ezért felébresztettem P-t, riadóztattuk anyukámat és beviharzottunk a sürgősségire.

Az egy külön bejegyzést érdemelne, milyen fogadtatásban részesültünk, hiszen voltunk olyan pofátlanok, hogy az éjszaka közepén munkát adtam az ügyeletesnek, kezdve ott, hogy miért merészeltünk oda menni, nem pedig előre = felnőtt ügyelet, egyébként is, bárki, aki éjjel felriad, annak szapora a pulzusa, no meg különben is, a 105-ös pulzus nem patológiás, mit hiszterizálok, és még nekem kellett mentegetőznöm, hogy nem szoktam indokolatlanul igénybe venni az egészségügyi ellátást és nem passzióból ugrasztom ki az ágyból anyukámat sem éjjel 1 órakor, és teljes érdektelenséggel fogadta azon közlésemet is, hogy 2 nappal korábban megcsúsztam a lépcsőn, a lábfejem nagyon randa lett és a tünetegyüttest tapasztalva bizony felmerült bennünk mindenféle csúnya és rémisztő gondolat, úgy mint trombózis - igen, hipochonder vagyok - , a lábamra egy pillantást sem vetett, közölte, hogy majd reggel megnézi egy traumatológus, belém nyomott némi nyugtatót, béta blokkolót, levett néhány kémcső vért, csinált EKG-t, majd beküldött a fektetőbe, azzal a felkiáltással, hogy megfigyelés alatt tartanak éjszaka. Természetesen legfeljebb a szobatársammal figyeltük egymást, aludni úgysem tudtunk..És bár nem akartam túl sok szót vesztegetni a kórházban töltött 12 órára, azt még meg kell említenem, hogy a reggeli vizitnél volt képe úgy referálni az éjszakai ügyeletesnek, hogy én egy dilinyós hülye vagyok, akinek kényszerképzetei voltak a lába miatt (a leletbe is beleírta, valahogy úgy, hogy "mindenféle csúnya dologra gondolt" a kedves beteg), de szerencsére a magasabb rangú orvos nem bagatellizálta el az agyszüleményeimet, mert azonnal röntgenre küldött és újból megcsapolt - trombózisra utaló jelek után kutatva. No,ezt végül - most már talán biztosan mondhatom, mert a lábfejem újra emberi formájú - megúsztam, haza is jöhettem, néhány jó tanáccsal a hónom alatt.

Szóval, bár a kórházban nem vettek komolyan, mi azért nagyon megijedtünk, főleg, miután a tüneteim - bár enyhébb formában - utána is többször jelentkeztek, és megmagyarázhatatlan feszültség uralkodott rajtam folyamatosan, amit nem tudtam leküzdeni, rettegtem az estéktől, éjszakáktól és bizony töredelmesen bevallom, csak segítséggel tudtam/mertem aludni.

Tőlem szokatlan módon ~~azonnal~~, majdnem azonnal felkerestem a háziorvosomat, aki adott mindenféle beutalót,így komplett kardiológiai és endokrinológiai kivizsgálásra etcetera, de akkor én már erősen gyanakodtam, hogy inkább dilidokira lenne szükségem. Ebben nagy segítségemre volt az internet is, ahol az általam produkált tünetek egy csomó betegségre illettek, de ezek közül nekem különösen megtetszett a pánikbetegség. Persze jó hipochonder módjára, ha csak kicsit is nehezebben vettem a levegőt, szaporábban vert a szívem, mindenféle borzalmak futottak át a fejemen, jó kis önsajnálatba merültem, a munkahelyemen iszonyú feszült voltam és nem múlt el nap enyhe rohamok nélkül. (Lehet, hogy ezek után otthon kellett volna maradnom, kicsit pihenni, de nem akartam, hogy a betegségtudat nagyon eluralkodjon rajtam, az más kérdés, hogy gyakorlatilag használhatatlan voltam a héten...).

Az utóbbi 7 hónapban kifejlesztett sikeres logisztikai tudományomnak köszönhetően már 6 nappal a történtek után egy szakmailag szuper kardiológus kezei között feküdtem: deréktól felfelé minden fontos szervemet megultrahangozta, csinált EKG-t, meg egyéb hókuszpókuszokat és bár a terheléses vizsgálat a jövő hétre maradt, borítékolta, hogy ezen a vonalon szervi eltérés nincs. Viszont kivételesen jól tippeltem: szerinte is pánikrohamom volt. Jófej volt a doki, pszichologizáltunk egy sort, ellátott tanácsokkal, bár az általa javasoltakkal én is tisztában vagyok, viszont jó volt egy kívülálló személlyel beszélgetni a problémáimról.

Summa summárum: bár állnak még előttem vizsgálatok (üdítő színfoltként a reflux is bejött képbe, mert annak is lehetnek mellkasi tünetei), borítékolható, hogy pszichés okokra vezethető vissza, a stresszre, illetve, hogy nem találok megoldást valamire, ami óriási belső feszültséget okoz számomra és ez felőröl. Ez a problémám pedig nagyon prózai: az elmúlt 7 hónap egyértelművé tette mindannyiunk számára, hogy ebben a felállásban egész egyszerűen képtelen vagyok helytállni mindkét fronton, legalábbis a saját magamtól elvárt, 110 %-on és emiatt kezdek szétesni (a háztartás már szétesett, erről inkább nem írnék). Tudom, hogy a legtöbbünk munkája stresszes, a legtöbb helyen hülye a főnök, a kollégák egy része, nem kivételes a helyzetem, de sajnos én eljutottam arra a pontra, hogy a testem jelzett: mégpedig azt, hogy sürgősen változtani kell. Vagy az igényekből adok le (és ezalatt nem azt kell érteni, hogy az frusztrál, hogy nem tudok kétnaponta porszívózni, vagy hogy pormacskák vannak a házban, de jelenleg ott tartok, hogy a mosást, vasalást sem tudom teljesíteni, mert akkor a gyerekekkel nem tudok foglalkozni), vagyis nem akarok a munka koronázatlan hősévé válni, és a gyerkőcök jővőbeni boldogulása tekintetében sem leszek megszállott (értsd alatta: nem gyakorolunk otthon, nem járunk különórákra, sportolni), vagy pedig (ki)lépek. És keresek más megoldást, úgy, hogy a kecske is jól lakjon, de a káposzta is megmaradjon: azt nem tudom elképzelni, hogy ne dolgozzak, mármint, hogy "csak" otthon dolgozzak, viszont egy rövidebb, kötetlenebb munkaidővel kibékülnék. A megoldás kézenfekvő (?), ellenvetése senkinek nincs, sőt, nagy szükség volna rám, de még nem döntöttünk. Ti mit tennétek? Még nem tudom, abban viszont biztos vagyok, hogy ez így most egyikünknek sem jó. És óriási csalódás saját magam előtt is, hogy be kellett vallanom: nem megy.

2 bugyi és 3 gatya:))

2011-03-27T18:17:00.002+02:00

A fenti különös címben a hangsúly a 3 gatyán van. Ez ugyanis azt jelenti, hogy mostmár 3 olyan hímnemű tagja van a családomnak, aki ilyet hord.

Igen, igen, véget ért egy korszak,megértük ezt is: legkisebb fiunk kb. 1 héttel ezelőtt úgy döntött, hogy végre nem hozza kínos helyzetbe a szüleit azon más szülők előtt, akiknek csemetéje már ~~9 hónapos kora óta~~ szobatiszta és ezért alig leplezett megvetéssel és lenézéssel kérdezik meg tőlünk, hogy szeptembertől oviba szeretnénk-e őt vinni. Igen, ez a tervünk és ezek után már senki és semmi nem akadályozhat meg minket ezen szándékunk végrehajtásában.
[Azt pedig nem kell tudni senkinek, hogy éjszakára, sőt, a nagydologhoz továbbra is kap, illetve kér pelust :)) ]

Szóval öröm a köbön, Zsombor egyik pillanatról a másikra eldobta napközbenre a pelenkát, átmenet nélkül, gyakorlatilag pénteken még hiába kérleltem, még csak hallani sem akart róla, majd szombaton angyali mosollyal az arcán szólt, hogy pisilnie kell. Azt, hogy milyen egyik napról történt a váltás, jól jelzi, hogy hétfőn a mama, aki ment érte a bölcsibe, ledöbbent, hogy nincs pelenkája, mert pénteken még amúgy hozta el onnan. És ami külön szuper, hogy stabil is.

Nyárra várva

2011-03-14T12:54:00.000+01:00

Vasárnap reggel - hirtelen felindulásból, pontosabban a papáék javaslatára - felkerekedtünk és meg sem álltunk a legközelebbi élményfürdőig. Onnantól kezdve, hogy feltettük a kérdést a gyerekeknek, Zsombor megállás nélkül hajtogatta, alig férve a bőrébe, hogy megyünk a tengerpartra, majd mikor sikerült kizökkentenem és megmagyarázni neki, hogy ez csak egy strand, akkor már csak azt mantrázta, hogy menjünk fürödni az óriási fürdőkádba. Hát ennek nem lehetett ellent mondani, így mentünk. És a nap jó részében vízben áztunk.:))

Zavar a fejekben

2011-03-12T19:44:00.003+01:00

A minap Kata adta elő magát:
"...aztán meg kell rejteni a fejtvényt..."

*****

Ma a sok-sok szabadtéri mozgás után a családi kupaktanács úgy határozott, hogy vacsorára pizzát rendelünk, hiszen megérdemeljük. Mindannyian nagyon kiéheztek a sok szaladgálás után, különösen a legkisebb, aki már rendesen tipródott, hogy mikor csenget már a dibdás bácsi. Végre erre is sor került, Dodóka segítőkészen rohangált, vitte a tányérokat P.-nek, majd áhítattal közölte: "már hallom az illatát.":))

Elismerés

2011-03-12T19:37:00.002+01:00

Délután élveztük a tavaszi levegőt, testületileg kivonultunk a közeli parkszerűségbe,ahol rajtunk kívül kismillióan érezték még úgy, hogy ilyen hosszú tél után ki kell szabadulni és különféle szabadidős programokkal elűzni az időt.

Mi is kismotorral és focilabdával felszerelkezve indultunk el, a bicajok egyelőre némi turbósításra várnak, Kata nem kis bánatára. Szóval kiértünk a térre, volt dombról kismotorral legurulás (szerencsére a legkisebb egyetlen foga sem bánta, ez az én egyik nagy parám), egy másik, kisebb dombról anya kezébe ugrálás, motorral száguldó gyerek után ~~sprintelés~~ kocogás, bújócska a leánygyermekkel és a csatlakozó kis barátnőivel, és némi focizás a bajnokká avanzsált elsőszülöttel, amikor P. éppen átvette a Zsombor után futkorászó szülő szerepét tőlem.

Igyekeztem felnőni a feladathoz, amit a fiam elvárt tőlem, ami - úgy tűnt - eredményes volt és a fiam a következő szavakkal adott hangot elsimerésének:
-"Anya, ahhoz képest, hogy nagylány vagy, egész jól csinálod.":))

Apró örömök

2011-03-12T14:25:00.000+01:00

- itt van mindjárt a hosszú hétvége, aminek egyenes következménye a rövidebb munkahét...:))
- aztán végre megérkezett a tavasz, szikrázóan süt a nap, langyos a levegő,egészen feldobódik tőle az ember
- aztán némi bizakodásra ad okot, hogy Dodó végig járta a hetet (bár volt egy próbálkozás kedd délután, amikor úgy küldték haza a bölcsiből, hogy nyomott volt és 37,6 fokot mértek neki, de miután ez valami egyszeri alkalom volt, aminek az okára nem derült fény, nem maradt otthon)és a többi manó is egészségesnek tűnik
- megkönnyebbülés, hogy pontot tettünk az iskola-és óvodaválasztás végére, Kata megy Bence után, egy szenzációs tanítópároshoz, viszont versenytornász biztos nem lesz belőle; Zsombor nagy valószínűséggel abba az ovis csoportba fog kerülni, ahonnan Katus elballag, aminek nagyon örülünk, több okból is
- nem apró, sokkal inkább hatalmas öröm, hogy a kezdeti ijedtség után úgy tűnik, Kisgaboj rendben van/lesz, a fejlődésneurológus mindenkit igyekezett megnyugtatni, mert bár némi eltérés tapasztalható, komoly aggodalomra nincs ok, szépen fejleszthető a kicsi fiú
- végső stádiumához érkezett a lakásfelújítás szervezése, a jelenlegi állás szerint a tanév utolsó napján költözünk ki és remélhetőleg 4-6 hét múlva újra elfoglaljuk a birodalmunkat (abba még nem akarok belegondolni, hogy ez az egész mivel fog járni...)és utána abban a boldog tudatban mehetünk augusztus elején nyaralni, hogy ezt is letudtuk, megvalósíthattuk álmainkat.

Aranyérem

2011-03-10T19:11:00.000+01:00

Ma ~~kis~~nagyfiam az iskolai csapatával együtt - fölényes, kiütéses győzelemmel - megnyerte a megyei diákolimpiát. Ha minden igaz, jön az országos döntő. Ja, fociról van szó.:))

Virágot a virágnak

2011-03-08T19:20:00.000+01:00

Végre együtt

2011-03-06T17:05:00.001+01:00

Napok, sőt, hetek óta tervezzük, mikor tudjuk összeereszteni a 4 gyerkőcöt, ám a folyamatos betegségek ennek útját állták. De ezen a hétvégén végre sikerült egy kicsit hosszabb ideig együtt lenni Timiékkel.

Rajzol

2011-02-28T18:25:00.000+01:00

Lehet, hogy a hozzáértők szemében ez nem nagy kunszt, de számomra - mivel abszolút tehetségtelen vagyok, művészi vénával egyátalán nem rendelkezem és még egy fa megrajzolása is problémát tud okozni - valósággal csodaszámba megy, amit a leányzóm művel mostanában.

Rajzol reggel, az oviba indulás előtt, rajzol bent és rajzol alvás helyett este, amikor már villanyoltás van. Reggelente ott vár az ajtóm előtt az újabb alkotás, amit lelkesen gyűjtögetek.

Gőzkieresztős poszt

2011-02-24T18:19:00.002+01:00

Igen, nagyon pipa vagyok. És nem értem az embertársaim egy részét. Persze, tudom, nem kizárólag őket kell okolnom a magunk bajaiért, de most kiakadtam, mint az a bizonyos kakukkos óra.

Mert soha nem fogom megérteni azon szülőket, akik mindenféle szívfájdalom nélkül, egy vállrándítással beküldik a közösségbe a tüdőbeteg módjára köhögő, taknyát-nyálát folyató, lázas, kötőhártya-gyulladásos, antibiotikumot szedő (a felsorolás tetszés szerint folytatható, ki-ki saját tapasztalatai alapján)gyermeküket. Mindamellett, hogy ez az érintett lurkóra nézve is sok veszélyt rejt, mindenki nézze el nekem, hogy kizárólag önös érdekeimet szem előtt tartva a saját gyerekem miatt őrjöngök, aki 3 nap bölcsi után ismét táppénzre ítéltetett.

Mert az egy dolog, hogy szerencsétlen harmadszülöttem esetében az immunrendszer, mint olyan, gyakorlatilag nem létezik. De az már több a sok(k)nál, hogy az egymást érő, vég nélküli betegeskedéshez még ilyen módon hozzá is járulnak egyesek.

Mert felfoghatatlan a számomra, hogy tegnap délután a bölcsis gondozó, amikor közölte, hogy elkezdett nagyon köhögni Dodó, viccesen hozzáfűzte, hogy nyugodjon meg, anyuka, több gyerek nála sokkal jobban és és már jó ideje köhög, kvázi tegyek rá én is magasról, ez a helyzet jó így, ahogy van, de legalábbis szokványos és elfogadott és mindenki tök megértő, de én akkor sem vagyok hajlandó tolerálni ezt. Mert az én gyerekem mindig mindent összeszed és egyátalán nem érdekel, hogy ki milyen okból viszi betegen a gyerekét. Mert számomra erre nincs magyarázat.

Vagy az oviban a gyeses anyuka, akire néhány nap elteltével már az óvónők szóltak, hogy legyen szíves otthon tartani a fuldokló és mint utóbb kiderült, antibiotikumot szedő gyermekét, mert azért ez mégsem járja.

És mi állandóan szívunk, mert én (sok-sok sorstársammal együtt)azonnal kiemelem az épp aktuálisan beteg gyerekemet a közösségből, igyekszem tisztességesen kikúrálni, valahogy megoldom a gyerekfelügyeletet (ami külön logisztika volt pl. a héten is, lévén, hogy Bence egész héten itthon van torok és egyéb gyulladások apropóján, mától pedig kemény 3 nap után a legkisebb is beállt a sorba és újabb 1 hétre kiesett az intézményes szocializáció színhelyéről és a mama is beteg lett, miközben anya és apa is egész héten tárgyal, de megoldottuk, felváltva, rohanva,), miközben ugyanúgy kötelezettségeink vannak a munkánk irányában, mint azoknak, aki erre hivatkozva viszik betegen a kicsit bölcsibe, oviba.

Egyszerűen nem értem, ehhez én kevés vagyok...